in ,

Schiffer totál kiakadt: mindent visz, hogy a Jobbik beállt Varju László (DK) mögé

Rövid, markáns bejegyzésben ekézte a Jobbikot Schiffer András

övid, markáns bejegyzésben ekézte a Jobbikot Schiffer András, az LMP egykori alapítója. A jogász-politikus eddig sem tekintette mérvadónak az ellenzéki összefogást, de úgy tűnik, még őt is meglepte az, hogy az “o1g-koalícióban” Varju László mögé állt be a Jobbik. Schiffer szerint ugyanis “ez tényleg mindent visz”. Hozzátette: “valahol, egy másik galaxisban, felsír egy éjszakába nyúló brainstorming Gaudi-Nagy Tamás kollégával a rendszerváltás után/közben átmentett KISZ-vagyon visszaszerzéséről.”

Pikírt stílusban tudatta Schiffer András, hogy mit gondol a Jobbikról és az “o1g-koalícióként” emlegetett ellenzéki összefogásról. Szavai szerint

az egy dolog, hogy 01g-koalíció, egy lista, egy jelölt, előválasztás és adott esetben közös kormányzás. Na de, hogy még ezen a körön belül is a Jobbik Varjú László mögé áll be, ez tényleg mindent visz.

Hozzátette:

 

Valahol, egy másik galaxisban, felsír egy éjszakába nyúló brainstorming Gaudi-Nagy Tamás kollégával a rendszerváltás után/közben átmentett KISZ-vagyon visszaszerzéséről.”

Schiffer András eddig sem rejtette véka alá, hogy nem sok esélyt lát arra, hogy az ellenzéki összefogás sikeres lehet. A Hetek című lapnak még tavaly decemberben fejtette ki, hogy

politikai értelemben sincs létalapja annak, hogy külön listán induljanak, hiszen az elmúlt másfél év során az ellenzéki pártok “hozzádékásodtak” a DK-hoz, ezért nem is nagyon lehet megkülönböztetni egymástól az ellenzéki összefogás pártjait.

A volt parlamenti képviselő az ellenzéki összeborulással kapcsolatban kifejtette, hogy

a 2022-es választás után derülhet ki, hogy az előrelátó kommunisták által felépített és nyugati segítséggel azóta is tovább élő gazdasági-titkosszolgálati mélyállam és az ezzel szemben 2010 után létrejött kormányzati „ellen-mélyállam” küzdelme hogyan is áll.

Arra azonban minden bizonnyal ő sem számított, hogy a Jobbik elérkezik arra a pontra, amikor az egykori jobboldali párt a gyurcsányista Varju Lászlót támogatja, erről ugyanis csak annyit írt, hogy “ez tényleg mindent visz…”

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Az a Jakab beszél gyáva kormánypárti képviselőkről, aki listán indul és nem egyéniben

Jakab Péter sértegetéssel kezdte a parlamenti ülést – Kövér László azonnal elvette tőle a szót