in , ,

Orbán Viktor: megjelent a zsarolási útmutató, Brüsszelt ismerve képesek is rá

Az interjút készítő újságíró először arra volt kíváncsi, hogy változott-e a miniszterelnök álláspontja az Ukrajnának szánt ötvenmilliárd eurós uniós segélycsomaggal kapcsolatban. A miniszterelnök leszögezte: semmi nem változott. „Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása. Sajnos a 26 másik fél még mindig úgy gondolja, hogy van katonai megoldás. Az ő javaslatuk a katonai megoldás irányába mutat, amit én nem támogatok” – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Magyarországnak joga van a javaslattal nem egyetérteni, mert az ötvenmilliárd eurós segélycsomag érintené az Unió elfogadott hétéves költségvetését, s „az Európai Unió minden tagjának joga van megvédeni a költségvetés azon változatát, ahogyan azt létrehozták.”

A miniszterelnök szerint ebben az ügyben az alapkérdés a szuverenitás kérdése.

Világossá tette azt is, hogy Magyarország az európai egység támogatója, így nem szívesen él a vétójogával. „Nagyon nehéz egyedül maradni ebben a családban” – fogalmazott a miniszterelnök.

Erre lehet a kiút

A miniszterelnök ismertette azt a kompromisszumos javaslatot, amit Magyarország szombaton tett az európai partnereknek. Eszerint „Magyarország kész részt venni a 27-ek megoldásában, ha garantálják, hogy minden évben döntünk arról, hogy továbbra is küldjük-e ezt a pénzt, vagy sem. És ennek az évenkénti döntésnek ugyanolyan jogalapja kell, hogy legyen, mint ma: egyhangúnak kell lennie.” Ez ugyanakkor egyelőre nem talált pozitív fogadtatásra, mert

egyes országok úgy értik vagy értelmezik, mint egy eszközt arra, hogy minden évben megzsarolják őket.”

Orbán Viktor értelmezésében a magyar javaslatra a válasz a Financial Times hasábjain nemrég kiszivárgott európai tanácsi dokumentum, melyben Magyarország gazdasága elleni támadást helyeznek kilátásba újabb vétó esetén. Ez egyfajta zsarolási útmutató. Röviden összefoglalva: azt mondják, hogyha szuverén országként viselkedünk, akkor Magyarországot azonnal hatalmas pénzügyi blokád alá veszik, és összekötik az ukrán kérdést a jogállamisággal” – értékelte a cikket a miniszterelnök, hozzátéve:

A dokumentum hitelességében nem kételkedem. Brüsszelt ismerve képesek rá.”

Az interjút készítő Emmanuel Beretta rákérdezett a miniszterelnöknél a dokumentum hitelességét érintő brüsszeli cáfolatra. Mint kiderült, a miniszterelnök nem hisz ennek. „Nem az óvodából jöttünk ki. Ha a Financial Times közöl egy dokumentumot, amiben részletesen leírják a Magyarország elleni pénzügyi blokád és a velünk szembeni zsarolás forgatókönyvét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy létezik ilyen” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az Európai Unió a britek kilépése óta egyre inkább imperialista irányt vett, „egyre kevésbé szuverén államok közösségéről van szó”Még a bizottság elnöke is nyilvánosan kijelentette a legutóbbi parlamenti ülésen, hogy Magyarország addig nem kapja meg a neki járó uniós forrásokat, amíg nem hajlandó változtatni a migrációval és a genderrel kapcsolatos álláspontján. Szóval mi ez, ha nem zsarolás?” – fogalmazott a miniszterelnök.

 

Nem elfogadható a brüsszeli érv

Beretta a többi tagállam azon érvével is szembesítette a miniszterelnököt, mely szerint Ukrajna nem fog tudni négy évre előre tervezni, ha évente újra jóvá kell hagyni a támogatást. A miniszterelnök ezt az érvet komolyan veszi, de nem fogadja el, mégpedig négy okból. Nézete szerint „először is nem tudjuk, mi lesz a következő három-négy hónapban Ukrajnában”, másodrészt nem tudjuk, hogy „az amerikaiak részt vesznek-e a játékban, akár most, akár a novemberi amerikai választások után”, harmadrészt nem világos a számára, milyen számítások alapján jött ki épp ötvenmilliárd euró. Negyedrészt pedig öt hónap múlva választ Európa, s teljesen figyelmen kívül hagyná az európaiak döntését, ha ma négy évre előre egy óriási összeget különítene el Ukrajna számára az EU. Ez utóbbi „a fő érv, legalábbis egy demokrata számára” – hangsúlyozta Orbán.

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

Valamit tenni kéne a kormánynak – Rossz hírt kaptak az autósok: így alakul a benzinár a következő időszakban

A főpolgármester veszített, a budapestiek nyertek! Nagyon komoly előrelépés Budapest és a fővárosi agglomerációs közlekedésben!