Támogatás
kedd, március 18, 2025
Támogatás
Támogatás

Orbán Izraelben: minden nemzetnek joga van a biztonsághoz

0 megjegyzések 12 megtekintés

A sajtótájékoztatón Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő köszöntötte Orbán Viktort Jeruzsálemben, ahol először az antiszemitizmus témaköréről beszélt.

Antiszemitizmus több ezer éve létezik, ez pedig a Holokausztban csúcsosodott ki. Mi ez ellen harcolunk. A magyar kormány ellenzi az antiszemitizmust, a magyar zsidók félelem nélkül élnek”

– ismerte el Netanjahu.

Az izraeli miniszterelnök ezután ismertette, hogy a találkozó célja az új kapcsolatok teremtése az ipar, a kereskedelem, és a turizmus terén.

Leszögezte: mindkét fél egyetért abban, hogy a radikális iszlám veszélyt jelent, és ez ellen fel kell lépniük.

Fontos lépésként értékelte a magyar miniszterelnök fogadását, hiszen Orbán Viktor a visegrádi államokat is képviseli Magyarországon felül.

Fotó: MTI Fotóbank

Egy kézfogást követően Orbán Viktor vette át a szót, aki először is megköszönte Netanjahu tavalyi, budapesti látogatását, hiszen ez megerősítette a magyar nép baráti érzelmeit Izrael iránt. Emlékeztetett, hogy ez volt az első hivatalos miniszterelnöki látogatás Izraelben a zsidó államalapítás 70. évfordulóján.

Mind a két ország élén patrióta miniszterelnök áll. Egy zsidó hazafi és egy magyar hazafi könnyen szót tud érteni egymással.”

A magyar kormányfő szerint a két fél azonos módon néz bizonyos kérdéseket: ilyen a biztonság, a terrorizmus, a határvédelem és az antiszemitizmus.

Orbán Viktor a migrációról is megemlékezett, hiszen Európa ma szenved a migrációtól és a terrorizmustól – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a terroristák a migrációval juttatják be embereiket Nyugat-Európába. Ezekkel szemben fel kell lépni, hiszen minden nemzetnek joga van a saját biztonságához.

A migráció már csak azért is fontos témakör, mert a modern kori antiszemitizmusnak erőteljes formái jelentek meg Európában Orbán Viktor szerint.

Nyugat-Európában nő az antiszemitizmus, Közép-Európában csökken. Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben.”

A magyar kormányfő hangsúlyozta: a zsidó polgárok a magyar kormány védelme alatt állnak, Budapesten a zsidók biztonságban érezhetik magukat. Itt kitért arra, hogy a magyar kormány rengeteg dolgot tett a zsidóság kulturális felvirágoztatásáért. Példaként említette az oktatás támogatását, és a zsinagóga felújítását.

Végezetül pedig a nemzetközi diplomáciai föllépésben is szoros együttműködést ígért Orbán Viktor. A magyar fél a nemzetközi fórumokon az Izraellel szembeni fari, kiegyensúlyozott megítélésért fog küzdeni.

Beszédét a gazdaság témakörével zárta, kiemelve: 200 izraeli cég működik Magyarországon, amelyek együttesen 5000 embert foglalkoztatnak. A magyar kormányfő ezután két kéréssel fordult az izraeli kormányfőhöz. Először egy a magyar fél egy kulturális évadot szeretne rendezni Izraelben, másodsorban pedig a magyar nyelvű közösségnek is szeretne Magyarország múzeumot nyitni Izraelben.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.