Píár-interjút adott a Klubrádiónak Erős Antónia, az RTL Klub hírolvasója. Mindenfajta konkrétumok nélkül, azt próbálta sugallni, hogy a TV2 (korábban) háromszoros fizetést kínált neki és még egy lakást is kapott volna. Hát persze, lakást. Mint egy focista a 80-as években. A baloldali újságok már arra utalgattak, hogy a TV2 most kínált neki bármit is. Ami persze hazugság. Ahogy a 20 évvel ezelőtti történet is eléggé furcsának tűnik.
A baloldali Klubrádiónak adott nyilatkozatában Erős Antónia arról beszélt, hogy a sok év alatt szerinte nem volt konfliktusa az RTL Klubbal. Arról, hogy sokan próbálták-e elcsábítani, azt válaszolta, hogy „nem sokan és nem is sokszor, de próbálták.” A TV2 is köztük volt, legalábbis ezt állította. „De nem jutott el tárgyalásig, kedves baráti beszélgetésig jutott el, de azt jeleztem, hogy nem tudunk leülni tárgyalni.”
Vagyis, össze-vissza beszélt Erős Antónia, megkeresték, nem keresték meg, nem is kínáltak pénzt, de voltaképpen háromszor annyit kínáltak meg lakást meg satöbbi.
A rekláminterjú egy részében arról beszélt, hogy 1997-ben azért nem kellett a TV2-nek (mielőtt az RTL-en ismert lett volna), mert cukorbeteg. Ez is nagyon hihetően hangzik.
(origo.hu)
Add tovább!