in ,

Minden, amit Zacher felmondásáról tudni lehet – A libsi média megint hazudott

A FŐORVOS TÁVOZÁSÁVAL TÖBBEN IS VISSZATÉRHETNEK A HONVÉDKÓRHÁZBA

Beadta a felmondását Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi centrumának vezetője, bár az intézmény vezetői már korábban döntöttek arról, hogy nem hosszabbítják meg az év végén lejáró szerződését. Miután értesültek a döntésről, több orvos is úgy határozott: marad a Honvédkórházban, sokan ugyanis Zacher miatt akartak távozni.

Már korábban döntés született arról, hogy nem hosszabbítják meg Zacher Gábor szerződését, aki eddig a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának (SBC) vezetője volt – reagált a Honvédelmi Minisztérium, miután a sajtóban elterjedt a hír, hogy a főorvos beadta felmondását. A kórházban dolgozó, nevük elhallgatását kérő orvosok szerint a kórház nem lepődött meg Zacher Gábor lépésén, számítottak a felmondására, mert tudták, hogy csak a megfelelő alkalomra vár. Nem akart ugyanis kockáztatni, hogy esetleg alulmarad az általa eddig betöltött posztért folytatott versenyben.

A minisztérium közölte, a főorvos határozott idejű vezetői szerződése ez év végén jár le. Úgy tudjuk, a beosztás betöltésére pályázat kiírását tervezik, ez juthatott Zacher Gábor fülébe, ezért a sajtó által teremtett felfokozott hangulatot kihasználva beadta a felmondását.
A főorvos – jó sajtókapcsolatait kihasználva – most sértettségétől vezérelve negatív színben tüntette fel eddigi munkahelyét és az ottani körülményeket.

„Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam. Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni” – magyarázta döntését. Ezzel szemben a főorvos néhány héttel korábban még a legnagyobb elismeréssel szólt a kórház dolgozóinak elkötelezettségéről és a gyógyítás körülményeiről.

Zacher elismert szakember, de hogy jó vezetője volt-e a sürgősségi centrumnak, arról megoszlanak a vélemények. Értesüléseink szerint vezetésének négy és fél éve alatt – többek között miatta is – legalább kétszáz szakember távozott az SBC-ről.

Lapunknak több orvos is úgy nyilatkozott: miután megtudták, hogy Zacher felmond, visszalépnek távozási szándékuktól. Korábban távozott kollégáik pedig úgy nyilatkoztak, hogy ha nincs ott a főorvos, elképzelhetőnek tartják, hogy visszatérnek a Honvédkórházba.

A doktor a közelmúltban még dicsérte a körülményeket
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kincses Gyula egészségpolitikus, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet korábbi főigazgatója Facebook-oldalán úgy kommentálta a felmondást, hogy „Zacher Gábor fantasztikus mint a szenvedélybetegek tévédoktora, de (…) nem ért a kórházi osztály vezetéséhez. Azt remélem, mindenki számára jól döntött, hogy visszatalál régi, sikeres szerepébe ezután a szerencsétlen epizód után.”

A Honvédkórházban egyébként a sajtóhírek ellenére sincs szó tömeges elvándorlásról – erősítette meg információinkat az intézmény. Közölték: a kórházban a létszámhiány nem nagyobb, mint más egészségügyi intézményben, és folyamatosan biztosítják a betegek biztonságos ellátását.

Információnk szerint az SBC vezetésére olyan utódot szeretnének, aki konkrét szakmai programmal rendelkezik, amelynek segítségével kedvező irányú változás állhat be az osztály működésében.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap a Kormányinfón a Honvédkórházban tapasztalható orvoshiányról szóló hírekre úgy reagált: az intézmény nem fordult a kabinethez a probléma kezelése érdekében, így azt a kórháznak kell megoldania. Elismerte ugyanakkor, hogy a sürgősségi ellátásban valóban több orvosra lenne szükség, amihez a kormány magasabb összegű forrást biztosít. A miniszter a megoldást a bérek növelésében látta, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azok egyetlen ciklusban sem nőttek olyan mértékben, mint a megelőzőben.

(forrás: magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Vajda Mihály liberális gondolkodó beszólt az Orbán kormánynak és a magyaroknak

Mégis komoly dolog az óraátállítás?? – Ez történne Magyarországgal , ha eltörölnék