in , ,

Minden a Nagy Terv szerint halad – Ukrajna kikerül a pixisből, most máshova mennek a pénzek, másik háborúba – Az európai hódítók pedig aktivizálták magukat

Milyen érdekes

Fekete föld, így nevezik a világ legjobb termőföldjeit Ukrajnában.

A világ legnagyobb cégei rá is tették a kezüket, csak egy háború kellett hozzá. Miután ez az ügylet kész, az ukrán elnököt el lehet dobni, készülhet a következő nagy globális beavatkozás: Izraelben.

Az ukrán pénzcsapokat hamarosan elzárják, most másik irányba indulnak a Nagy Tesó pénzei. Ilyen ez. Business is business. Business as usual.

Senki ne mondja, hogy ez csak úgy magától történik: csak úgy eladják az ukránoknak szánt fegyvereket a Hamásznak, pont azoknak, akik végrehajthatnak ezek után egy csapást, melynek következménye, hogy a félig megszállt európai városokban tombolni kezdenek az új hódítók: ez a második fázis, hamarabban megindult, mint gondoltuk. Szerencse, hogy Magyarországon élünk és szerencse, hogy ilyen kormányunk van. Itt csak kevés olyan kisebbség van, akik már nyugatot ellepték, milliókról beszélünk, ha a nyugati nagyvárosokban elindul a „buli”, azt semmi, de semmi nem állítja meg, míg nálunk olyan kevesen vannak az új hódítók, honfoglalók, hogy bármilyen megmozdulást egy sarkon levő társasház magyarjai szétvernének. Itt nincs meg a tömeg a csetepatéhoz és amíg ilyen nemzeti kormányunk van, nem is lesz.

De Európában minden A Terv szerint halad. Globális eseményeket ugyanis csak globális erők tudnak végrehajtani, sőt, csak ők hoznak létre bármi ehhez hasonlót.

Minden a terv szerint halad. Az ő terveik szerint.

Ez baj.

 

mindenszo.hu

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Menczer Tamás üzent a hazug HVG-nek: „Milyen emberek vagytok ti?”

Nem mi mondtuk – Ceglédi Zoltán: ha van valaki, akivel iszonyatosan kiszúrt a Hamász, az Ukrajna