Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Magyart a magyar ellen uszít a CEU volt rektora: ellenzéki győzelem esetén a budapesti utcákon dőlhet el a hatalomátvétel

0 megjegyzések 3 megtekintés
Michael Ignatieff el tud képzelni egy ilyen forgatókönyvet, ha Orbán Viktor nem ismeri el a vereségét.

A CEU volt rektora elmondta: ha a Fidesz elveszti a 2022-es választásokat, de nem fogadja el az eredményt, akkor a fővárosban, az utcákon zajlik majd a hatalomátvétel.

„Épeszű ember azonban nem tartja járhatónak ezt az utat” – tette ugyanakkor hozzá, azonban kifejtette: tény, hogy az ellenzéknek igen nagy előnnyel kell nyernie, mert az egész választási rendszert a fennálló hatalom javára torzították el. Michael Ignatieff a Human Rights Watch és az Európa Intézet meghívására előadást tartott a zürichi egyetemen és ebből az alkalomból nyilatkozott a Tage-Anzeigernek – olvasható a HVG cikkében.

 

Orbán a mainstream ideológiával szembeni ellenállás központjává tette Magyarországot

Ignatieff, aki korábban a kanadai liberális pártot is vezette, elmondta, hogy

a magyar miniszterelnök számára a hatalom mindennél fontosabb,

de azért van mögötte ideológia is, hiszen egyértelműen az illiberális demokrácia mellett foglalt állást. Ily módon a kis országnak számító Magyarországot a mainstream ideológiával szembeni ellenállás központjává tette.

Ignatieff kitért arra, hogy a populisták ideje akkor virrad fel, amikor a hagyományos pártok nem tudnak megoldással szolgálni. Márpedig nyakunkon az éghajlatváltozás, a járvány, a sok egyenlőtlenség, a digitális média, a migráció. Sokan úgy érzik, hogy a világ kifordult a sarkából és Trump például, aki amúgy egy politikai zseni, meg tudta szólítani ezeket az embereket – vélekedett.

 

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.