in ,

Kamu Geri hergelni kezdett – Indul az újabb budapesti lakógyűlés, a Fidesz szerint hergelésről van szó

A főpolgármester egyszer már próbálkozott budapesti lakógyűléssel.

A főpolgármester egyszer már próbálkozott budapesti lakógyűléssel. Akkor a Lánchíddal kapcsolatban kérte ki a fővárosiak véleményét. Ekkor közel százezren mondták el véleményüket. Karácsony Gergely bejelentette, hogy most a Rákosrendezői beruházás miatt kéri ki a fővárosiak véleményét.

A Fővárosi Önkormányzat elindítja a második budapesti lakógyűlést – jelentette be a főpolgármester. Ezúttal a rákosrendezői beruházással kapcsolatban kérik ki a lakosok véleményét. Karácsony Gergely azt hangsúlyozta: nem Rákosrendező fejlesztése ellen lépnek fel, hanem annak érdekében. Ugyanakkor Budapest első embere éppen a fejlesztést kritizálta.

 

 

Szeretném azonban határozattan, és világosan elmondani, hogy a főváros vezetése a leghatározottabban ellenzi, hogy a Rákosrendező területén megvalósuló fejlesztéseket ilyen jogi formában valósítsa meg a kormány.

 

 

 

Nem csak a főpolgármester támadja a beruházást

Nincs mese, mindenkinek mennie kell – ilyen és ehhez hasonló című cikkel keltett hangulatot a balliberális média. A Telex például arról cikkezett, hogy a Rákosrendező zuglói oldalán lévő MÁV-lakások bérlőinek 30 napon belül távozniuk kell.

Egyesült Arab Emirátusok és Magyarország jó gazdasági együttműködése nagy lendületet kap. Ezt egy nappal korábban jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte a Rákosrendező területfejlesztés felhelyezi Budapestet a nagy és modern városfejlesztési beruházások globális térképére.

 

 

 

A Mandiner szerint kérdés, hogy körbeküldött kérdőív

ad-e majd lehetőséget Karácsonyéknak arra, hogy tiltott adatbázist építsenek, amelyet felhasználhatnak a júniusi önkormányzati választáson.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Napi aktuálisban úgy vélte, ez a kérdőív nem másról szól, mint a hergelésről, valamint a valótlanságok terjesztéséről.

 

 

 

(hirtv.hu)

 

 

 

 





 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!



 

 

 

 

Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

 

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

Akcióban a libsik megint! Még be sem került a moziba Rákay Philip filmje, a Most vagy soha, máris 500 db 1 csillagos értékelést kapott

Rákay Philipék kizárólag tiszta tekintetű, tehetséges fiatal színészekben gondolkodtak, ezért NoÁrt nem kérték fel