Mert van az úgy, hogy megfáradunk a kiabálásban.
A végeláthatatlan krumplis zsák-lóbálásban is egy idő után elnehezül az ember karja. Izomláza lesz előbb-utóbb.
No meg azok a szájizmok: azok sem elnyűhetetlenek, idővel elernyednek. Beszélnél, de csak gügyögés jön ki, miközben szánk szélén csorog lefele a nyál, mint egy fehér cipőfűző.
Milyen kár ezért a pártelnöki pozícióért: annyi lehetőség volt még ebben, de tényleg. A magyar nagyon kreatív nemzet. És ha szórakozni kell valamin, akkor egy ilyen pártelnökön jól mulattunk.
Most egy kicsit kiüresedtünk, ugye Te is, kedves olvasóm? Mi, akik annyit szórakoztunk Jakabon, most csak bámulunk magunk elé, cipőnkkel a magunk előtt fekvő magányos kavicsot toszogatjuk, és nem tudjuk, fogalmunk sincs, mi lesz velünk a nyáron. Vagyis, de! Talán elmegyünk nyaralni, lenézünk a Balatonra, és ott is maradunk egy darabig.
És szarunk Jakabra.
Örülj, magyar! Végre valaki oda került, ahova való: a történelem szemétdombjára.
mindenszo.hu
Add tovább!