in ,

Hoppá! Novák Katalin Izraelbe látogatott

Novák Katalin vasárnap Izraelbe látogatott, hogy kifejezze szolidaritását

Novák Katalin vasárnap Izraelbe látogatott, hogy kifejezze szolidaritását a Hamász terrortámadását követően – értesült a Mandiner a köztársasági elnökhöz közelálló forrásból. A lap úgy tudja, hogy Novák Katalin Ausztráliából hazafele tartó gépe reggel hét óra körül landolt a tel-avivi repülőtéren.

A hivatalos egyezetések mellett az államfő a Hamász által fogva tartott magyar túszok hozzátartozóival is találkozik.

Novák Katalin Facebook-bejegyzésében erősítette meg az értesülést. Mint írta, először Jichák Hercog izraeli elnökkel tárgyal.

 

Eddig szinte kizárólag a legmagasabb rangú európai vezetők tettek látogatást Izraelben: többek közt Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, illetve Rishi Sunak brit kormányfő. Emellett Izraelbe utaztak a zsidó állammal hagyományosan jó kapcsolatot ápoló Csehország, Hollandia és Ausztria vezetői.

Novák Katalin látogatása ebből a szempontból megerősíti Magyarország helyét Izrael legfontosabb európai szövetségesei közt – véli a Mandiner.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Előbújt egy másik patkány is – „Nem vagyok büszke sem a Nobel-díjasokra, sem az Aranycsapatra” – hangoztatja a baloldali művész – Régen a keresztényeket akarta eltakarítani

Bezzegnyugat – Túszdráma a hamburgi reptéren + videók