Támogatás
kedd, március 25, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Kampánytéma lett a magyar családpolitika Olaszországban

0 megjegyzések 10 megtekintés

Matteo Salvini magyar családpolitikát méltató szavait nem tűrte szó nélkül az olasz baloldal. Azonnali politikai felhördülést váltott ki politikai ellenfeleinél a jobboldali Liga vezetőjének megnyilatkozása, amelyben a magyar kormány családokat és fiatalokat támogató rendeleteit dicséri. 

A Ligának köszönhetően tehát választási kampánytémává vált az illegális bevándorlás mellet a családpolitika is, sőt a figyelem középpontjába került a magyar kormány egyre szélesebb körben közismert családpolitikája.

Matteo Salvini ugyanis a Radio 24 rádió csatornáján a magyar család- és ifjúságpolitikát dicsérte. A politikus kiemelte, hogy Magyarország a termékenység növelése terén egész Európában a legjobb eredményeket tudja felmutatni. Azt is hangsúlyozta, hogy jól bevált gazdasági eszközök, családtámogatások és adókedvezmények ösztönzik a gyermekvállalást, ezért számára a családpolitika követendő példája a magyarországi.

 

 

Salvini kijelentését követően Olaszország-szerte egyre többen szeretnék tudni, mit is rejt a jól bevált magyar recept, melyet az olasz baloldal gyakran a pokolként definiál. A La Veritá jobboldali politikai napilap átfogó cikkben elemezi a Salvini kijelentése következtében kialakult heves politikai vitákat, s részletesen ismertette az olvasókkal a magyar kormány által életbe léptetett családtámogatási lépéseket.

Adócsökkentések, hitelkedvezmények, anyasági támogatások. Íme az Orbán-féle életpárti »pokol«

– ezzel az igen frappáns címmel indítja a publikációját a cikk írója. A Demokrata Párt és a baloldali sajtó megrökönyödve hallgatta Salvini kijelentését, aki az országot sújtó elnéptelenedésre a Magyarország által életbe léptetett családpolitika követését javasolja. A cikk részletesen elemzi, hogyan fordítja a magyar kormány a nemzeti össztermék 6,2 százalékát a családokra: a szülőkre, a gyerekekre, a nagyszülőkre, a lakás- és autóvásárlásra.

Bár Olaszország semmit nem tesz a családok megsegítésére, az elnéptelenedési folyamat évről évre egyre drámaibb formát ölt, a baloldalnak mégis van bátorsága bírálni a magyarokat, akik az elmúlt években figyelemreméltó eredményeket értek el, hogy úja megtöltésék a bölcsőket. A La Stampa napilap például homofób és nőgyűlölő jelzőkkel illeti a magyarokat, pedig okosabb lenne elismerni, hogy az Orbán Viktor által bevezetett adócsökkentések és kedvezményes kölcsönök az olasz családok számára is óriási segítséget jelentenének – írja a cikk szerzője, Francesco Bonazzi.

Salvini kijelentésére dühbe gurultak a baloldali Demokrata Párt harcos képviselői. Deborah Serracchiani elborzadva kommentálja:

Az Orbán-modell, mely annyira tetszik Salvininak, valójában nem a családok és nők javát szolgálja, inkább évtizedekkel repít vissza a múlt sötét évtizedeibe, megfosztva a nőket jogaiktól, mely valószínűleg Salvini számára nem túl fontos.

Lia Quartapelle demokrata párti képviselőnő sem tűrte szótlanul Salvininek a magyar kormányt dicsérő szavait. Mint fogalmazott, Salvininak az a terve, hogy Olaszországot Magyarországhoz hasonlóvá tegye. – Ha valóban segíteni akarnak a családokon, akkor más európai modelleket kellene követni, mondjuk a franciákét – javasolja Quartapelle.

A nemzeti statisztikai hivatal elnöke, Giancarlo Blangiardo tavaly májusban felhívta a figyelmet arra az aggasztó tendenciára, miszerint évről évre drámaian romlanak a népesedési mutatók. A világjárványt megelőző években sem érezték motiváltnak magukat az olasz családok, hogy gyermeket vállaljanak, a jelenlegi gazdasági nehézségek pedig még komolyabb akadályt állítanak vágyaik, a családalapítás megvalósítása elé. Az elmúlt évben minden idők legalacsonyabb rekordja dőlt meg, csupán 399 ezer gyermek született Itáliában.

 

 

Az előrejelzések szerint 2070-re az ország össznépessége 59 millióról 47 millióra esik vissza. A népességcsökkenés súlyos gazdasági zuhanást eredményez, hiszen egy ország termelőképessége szorosan összefügg a népesedési mutatókkal. Munkaerő hiányában csak gazdasági recesszióra lehet számítani – nyilatkozta a jelenség kapcsán Ignazio Visco, az Olasz Központi Bank kormányzója.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.