Brüsszel ledobta az „atombombát” Lengyelországra
Megindította az Európai Bizottság (EB) az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a vitatott igazságügyi reform miatt.
Ez az első alkalom az EU történetében, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az „atomfegyverként” is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást.
Sokakat nem lepett meg a bejelentés, bennfentes források ugyanis nemrég arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak rá, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje a szankciókkal is fenyegető eljárást.
Az eljárás szempontjából a bizottság javaslattevő szerepet tölt be, döntéseket a Európai Tanácsnak kell meghoznia.
Az eljárásról:
- Először is az uniós kormányokat képviselő Tanácsnak egyhangúlag meg kell állapítania, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy Lengyelország súlyosan megsérti az Európai Unió – az uniós szerződés 2. cikkében említett – értékeit. Ehhez szükség van arra is, hogy az Európai Parlament egyetértsen a bizottsági javaslattal.
- Ezt követően a Tanács felkéri Lengyelországot észrevételeinek benyújtására, majd egyhangúlag megállapíthatja, hogy Varsó ténylegesen súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket.
- Amennyiben erre a megállapításra jut, a Tanács úgynevezett minősített többséggel (a tagországok összlakosságának legalább 65 százalékát képviselő 20 tagállam egyetértésével) akár úgy is határozhat, hogy felfüggeszti Lengyelországnak az uniós szerződések alkalmazásából származó egyes jogait, beleértve a varsói kormányt a Tanácsban megillető szavazati jogokat.
- A Tanácsnak a későbbiekben – szintén minősített többséggel – kell határoznia arról, hogy visszavonja a tagállam jogainak felfüggesztésére vonatkozó döntését, amennyiben „az elrendelésükhöz vezető körülményekben változás következett be”.
(Nagy Gábor, 888.hu)