in ,

Ez baj: Macron továbbra is tartja korábbi kijelentését a nyugati katonák Ukrajnába küldéséről

Szerinte a heves reakciókat kiváltó kijelentésének „minden egyes szava kimért, átgondolt és megfontolt” volt.

 

Korábban beszámoltunk arról, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a nyugati csapatok Ukrajnába történő küldését sem szabad kizárni. Heves reakciókat váltott ki a francia elnök kijelentése Európa-szerte.

Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön kijelentette, hogy

az ukrajnai háborúban javasolt nyugati részvétellel kapcsolatos „minden egyes szava kimért, átgondolt és megfontolt” volt.

„Ezek elég súlyos kérdések. Minden egyes szó, amelyet ezzel kapcsolatban kiejtek, kimért, átgondolt és megfontolt” – mondta Macron a Párizs mellett található Saint-Denis-ben, a párizsi nyári olimpia sportolóinak otthont adó olimpiai falu átadóünnepségén. Hozzátette, hogy nem szeretne további geopolitikai kommentárt fűzni az ukrajnai háborúhoz, mert annak nem ez a helye és az ideje, hiszen „a sportnak az egységet és a megbékélést kell elősegítenie”.

A francia elnök az Ukrajna támogatására összehívott hétfői, párizsi konferenciát követően jelentette ki,

nincs konszenzus arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk, de semmit sem szabad kizárni és mindent meg fogunk tenni amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön”.

Emmanuel Macron szavaira reagálva Olaf Scholz német kancellár kedden azt mondta, „az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába”. Ezzel egybehangzó nyilatkozatokat tettek lengyel, olasz, cseh és amerikai részről egyaránt; Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig csütörtökön úgy reagált, hogy „a nyugati országoknak meg kell érteniük, Oroszországnak is vannak olyan fegyverei, amelyekkel képes elérni a területükön található célpontokat”.

 

(Mti)

 




 

Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

Rendkívüli Újabb NATO-ország csatlakozott az őrült ötlethez: az atomháború szélén Európa

Bognár Zsolt színművész üzenete a magyaroknak az EP választásra – Ébresztő Európa!