A bűnbakkeresés ősidők óta az egyén és a közösségi lelkiismeret megnyugtatásának eszköze. Az ilyen embereknél soha nem a saját ,,énjük” tettei, nézőpontjai azok, amelyek hibádzanak, hibádzhatnak, hanem csakis a másik személy, vagy személyek cselekedetei hagyhatnak kívánnivalót maguk után.
Ez az önfelmentésük egyszeregye.
Ha ezt a hibáztatási mechanizmust minél nagyobb háttértámogatás birtokában teszi az egyén, annál inkább homályosodhat a tisztánlátása. A csordaszellem kritikátlanságát nem menti a ,,többen is ezt mondják” mentegetőzése.
Bevezetőm után rátérnék írásom lényegi tartalmára. A magyar miniszterelnök véleményem szerint mind a hazai ellenzéknek, mind a nyugati haladároknak az a túlhájpolt démona, akit se lenyelni, se kiköpni nem tudnak. Olyan függőségi viszonyban vannak a személyével, hogy hiányában súlyos elvonási tüneteikkel igen-igen nagy valószínűséggel túlterhelnék a pszichológiai és a pszichiátriai szakrendelések várólistáit.
A Lipótmező már régen bezárt, így rengeteg, politikában magát felkentnek gondoló sajnos szabadon jár-kel és Orbán-függőségének következményeivel mérgezi a nyilvánosság tereit. Képtelenek megérteni, hogy nem kell mindig az adottat azonnal lecserélni, felnégyelni, megbuktatni, hanem a meglevő jobbítása, segítése se lenne ördögtől való cselekedet a részükről. Mondom ezt épp az ördögi terveiket szövögetőknek. Na hisz!
Ha a középkorban lennénk – bár világunk jelenlegi történései nem sokban különböznek az ott alkalmazott módszerektől – akkor Orbánt már máglyán perzselték volna ropogósra nem egyszer, nem kétszer.
Az, hogy egy méretét tekintve parányi ország miniszterelnökét ilyen elképesztő figyelem övezi határainkon kívül is, jelzi, hogy a mainstreammel szemben vállalt véleményét veszélyesnek érzik magukra a saját hegemóniájukat féltő szellemi inkvizítorok.
Mint Arany János walesi bárdjai álltak és állnak sorba évtizedek óta a hazai és a nyugati magukat valakinek gondolók, hogy Orbán karaktergyilkolását befejezhessék, de eddig nemigen boldogultak.
Emlékezzünk Cohn Benditre, Sargentinire, Verhofstadtra, vagy a még ezek utánzatának is gyönge Daniel Freundra, valamint ne feledkezzünk el természetesen hazai sápadt megfelelőikről Dobrevről, Ujhelyiről és talán a legaktívabb démonizálóról, Cseh Katalinról sem.
Orbán ki nem ejti a nevüket, ők meg falkában üvöltik naponta százszor a nevét és mindent megtesznek, hogy boszorkányüldözésük bevégzéséhez ,,biztos ami biztos alapon” a szükséges rőzse rendelkezésükre álljon az adott pillanatban.
A boldoggá és a szentté avatottak útját minden esetben a megpróbáltatásokat előidézők szorgos, de alávaló munkája kíséri.
Miniszterelnökünk – hála Istennek – hosszú távra tervez. Azt kívánom, hogy legyen ereje küldetéséhez. A sok kerepelőt úgyis a feledés sűrű homálya fogja befedni, ahogyan eddig is.
Ha egy emberöltő múlva lesz olyan helye a világnak, ahol a történelem elmúlt évszázadát objektív módon rögzítik a politikai almanachok, abban Orbán Viktor neve gyöngybetűkkel lesz szedve.
Tetszik ez, vagy sem az ellene fenekedőknek, de ez az igazság.
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
