„Világháború van, most már két frontszakaszon is, így talán nem meglepő, hogy nap mint nap találkozunk az »embertelen« jelzővel. Mi több, azt is természetesnek találjuk, hogy az embertelen jelzőt többnyire emberekre vonatkoztatjuk. Embertelen emberek, kóstolgassuk kicsit ezt a szókapcsolatot, merthogy lehet-e egyáltalán egy ember embertelen? És vajon minősíthetünk-e bárkit embertelenek anélkül, hogy vettük volna a bátorságot ahhoz, hogy meghatározzuk, hogy mi az, hogy ember?
Mert én az elmúlt ötvennégy felnőtt évem során nem találkoztam ilyen igazán komolyan vehető kísérlettel. A lényeggel nem szembesülő, sőt a lényeget inkább tudatosan elleplezni igyekvő definíciós kísérletek persze voltak, vannak és nyilván lesznek is bőven, de olyan szembesítés, amely abban segíthetne, hogy megfejtsük a rejtélyt, vagyis, hogy miként lehet az ember embertelen, az nem nagyon akad.
A most zajló világháború első és második ukrán frontján (ez utóbbit a Közel-Keleten nyitotta meg minden háborúk ura, az a bizonyos világot irányító, »nem létező« erő) szinte minden nap történik valami, amelyhez az embertelen jelzőt hozzáilleszthetjük, de e tetteket zavarba ejtő módon minden esetben emberek követik el.
Akkor hogy is van ez? A kérdés mélyebb rétegeinek a megítéléséhez érdemes újra felidézni azt a vitát, amelyet Heller Ágnes váltott ki valamikor a kilencvenes évek közepén azzal a kijelentésével, miszerint a holokauszt kívül van a történelmen. Néhány héttel később mintegy erre válaszolva, Nádas Péter úgy érvelt, hogy éppen az a probléma, hogy a holokauszt kívül van a történelmen, és be kellene emelni oda. Ha jól értelmezzük ezt a folytatás nélküli vitát, az itt a kérdés, hogy lehet a kontextusában szemlélni az embertelenséget?
Ez a most elmélyülni kezdő harmadik világháború, az eddig megnyitott két frontjának minden szörnyű »embertelenségével« szelíd bevezető csupán ebbe a »szép új« világba.”
(Bogár László)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
