Köszönjük.
Mindent köszönünk, és tudom, még sokszor fogunk neked megköszönni mindent.
Semmit, az égvilágon semmit sem jelent az, ami most történt.
Persze, a jelenben, a pillanatban mindent jelent. Hiszen elvették tőled a győzelmet, az aranyat, tőlünk pedig az önfeledt, felhőtlen örömünket, s a veled, általad megélt büszkeségünket.
Elvették a csodát. Azt a csodát, amit a sport képes nyújtani, s amit a „modernek” nem fognak megérteni soha, mert nem érzik, ezért gyűlölik.
Mégsem jelent igazából semmit.
Mert ez mindössze gazemberség.
Gazemberek úgy döntöttek, te most nem lehetsz olimpiai bajnok.
Nem a teljesítményeddel, a szorgalmaddal, a kitartásoddal, az akaratoddal és a küzdeni tudásoddal volt baj – nem veled volt baj, Sándor.
Pusztán a törpék, akik az adott pillanatban döntési helyzetben voltak, pusztán a törpék győztek le téged, a törpeségükkel.
A törpék ilyenek.
Vagy megveszik őket, vagy irigyek.
Így van ez az élet minden területén, miért pont a sportban ne lenne így.
De a teljesítmény, a győzelem, a dicsőség a tied.
Adyt ajánlom most a figyelmedbe:
„Dőltömre Tökmag Jankók lesnek:
Úgy szeretnék gyáván kihúnyni
S meg kell maradnom Herkulesnek.”
Te vagy a bajnok. Nem számít semmi más. S ahogy képes voltál mindezek után gratulálni az ellenfelednek – emberségből is tiéd az aranyérem.
Büszke vagyok, hogy a honfitársam vagy, hogy együtt fohászkodhatunk: „Isten, áldd meg a magyart…”
Liu Shaolin Sándor: mindent köszönünk…
(Bayer Zsolt, badog.blogstar.hu)
Add tovább!
