in , , ,

„Bárcsak Orbán lenne az elnökünk” – Több ezer kommentben álltak ki Magyarország mellett – Videó

Magyarországra bevándorolni nem emberi jog. Semmiképpen sem.

Magyarországra bevándorolni nem emberi jog. Semmiképpen sem. Ez a mi földünk. Ez egy nemzet, egy közösség, egy család, saját történelemmel, nyelvvel és hagyományokkal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tucker Carlsonnak, a Fox News riporterének adott exkluzív interjúban, melynek hatására ezerszám jelentek meg a magyar miniszterelnököt és Magyarországot éltető hozzászólások a kommentszekcióban, a Facebookon és a YouTube-on.

 

Tucker Carlson Facebook-oldalán osztotta meg a magyar miniszterelnökkel készített interjút, amely alatt a kommentszekciót elárasztották az Orbán Viktort éltető hozzászólások, köztük az egyik legnépszerűbb kommentben azt írták: „Imádkoznunk kell ezért az emberért! Isten ereje és védelme legyen vele, hogy folytathassa meggyőződését!”

Egy másik kommentelő pedig az interjút és a magyar népet dicsérte: Jó interjú. Remélem, hogy több háttérinformációt kapunk Magyarországról, mert nagyon kevesen tudnak valós tényeket a nemzetről, és különösen a népéről és történelméről. Ez már egy kezdet!

Egy igen népszerű hozzászólásban pedig a kommentelő Orbán Viktort kívánná saját nemzete élére – ahogy fogalmazott –, „bárcsak Orbán lenne az elnökünk. A józan eszű vezetők manapság olyan ritkák.

De voltak, akik bővebben kifejtették véleményüket, például ez a hozzászóló a baloldal erkölcstelenségére hívta fel a figyelmet: „A baloldal nem fog megállni, amíg nem lesz egy világkormány.
Ennek indoktrinálása már évekkel ezelőtt elkezdődött az iskolánkban. A szocializmus az igazi járvány, ami terjed. Mindez egyben bibliai prófécia is.

Majd hozzátette: „szomorú napok ezek. Amerika megengedte, hogy ez megtörténjen, mert erkölcsileg csődbe ment. Napról napra egyre több és több szabadságunkat veszítjük el. Ezt az országot hazafiak alapították, akik közül sokan hívő keresztények voltak. Ők megdöbbennének azon, hogy mi lett ebből az egykor nagyszerű nemzetből.

Születtek Joe Biden amerikai elnököt kifigurázó hozzászólások is. Az egyik kommentelő szerint ugyanis „Orbán akcentusát közel sem volt olyan nehéz megérteni, mintha egy Biden-beszédet próbáltam volna megfejteni”.

Tucker Carlson, ön az egyetlen ember, akit ismerek, aki arról tudósít, ami az amerikai embereknek fontos, és az a tudat, hogy Magyarország ezt teszi, áldás az ország népe számára. Isten áldja meg ezeket az embereket, és imádkozom, hogy Isten áldja meg az USA-t JoeBama megbuktatásával” – írta egy kommentelő.

Majd kiegészítette: „szükségünk van egy vezetőre a Fehér Házban, és a republikánusok elindíthatnák az impeachment folyamatot a Biden marxista rezsim elleni kötelességmulasztás miatt. Imádom ezt a történetet Magyarországról, Tucker! Isten óvjon meg téged a látogatásod és a hazautazásod során. Köszönöm, hogy kiálltál az igazságért.”

Tucker Carlson korábban egy az interjút „beharangozó” Facebook-bejegyzést is közzétett, amelyre szintén érkeztek Orbánt és a magyar népet éltető kommentek.

„Dicsérjük és támogassuk Orbán Viktort… egy kemény magyar… vigyáz saját népére, ahogy egy vezetőnek kell…” – írták egy hozzászólásban.

A Fox News YouTube csatornájára is feltöltötte az interjút, amelyhez szintén többségében éltető hozzászólások érkeztek. Az egyik, talán legtöbb like-ot kapott kommentben Biden helyett inkább Orbán Viktort látnák szívesebben az amerikai nép élén: „Bármikor szívesebben választanám ezt az embert, mint a jelenlegi főhősjelöltünket.

Egy másik hozzászóló pedig a YouTube-ra feltöltött videó alá azt írta, hogy „a német média egy égő szemétdomb”. Orbán Viktorról pedig azt írta: „először hallom őt beszélni, ahelyett, hogy az emberek beszélnének róla”.

Tucker Carlson több napot is Magyarországon töltött. A műsorvezető – akit magyarországi látogatása miatt számos támadás ért az elmúlt napokban a liberális sajtó részéről – többek között részt vesz a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó alapítvány MCC Feszt – Hangot adunk a tehetségnek című rendezvényén: augusztus 7-én előadást tart Esztergomban, emellett stábjával dokumentumfilmet forgat Magyarországról. Carlson egész héten a magyar fővárosból jelentkezik be a Fox News csatornán.

 

ÍME A VIDEÓ:

 

Of the nearly 200 different counties on the face of the earth, precisely one has an elected leader who publicly…

Közzétette: Tucker Carlson Tonight – 2021. augusztus 5., csütörtök

 

 

 

(hirado.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Végre dolgozik: uborka és paprika szedés, hagyma gyomlálás, Hadházy módra!

Boros Imre kimondta a lényeget: nincs baloldal, csak a globális erők helytartóiról beszélhetünk