A költségvetési jog visszaszerzése

Egy ország külföldi érdekérvényesítő képességének megjelenítése a külpolitika által történik. Az érdekérvényesítés alapja azonban a gazdaság: mennyire erős az ország gazdasága, mennyire szervezett a belső rendje, közigazgatása, és ezek alapján mekkora és milyen minőségű hadsereget tud kiállítani, vagy modernebb korokban értelmezve: mennyire képes államműködésének anyagi feltételeit és állampolgárainak megélhetését biztosítani.

Napjainkban erősek, függetlenek azok az országok, amelyek állampénzügyei egyensúlyban vannak, képesek a kötelezettségeiket, adósságukat a saját költségvetésük alapján rendezni. Az önálló gazdaságpolitika az ország függetlenségének legfőbb fokmérője tehát, hiszen ennek bázisán lehet nemzeti érdekeket érvényesíteni, a társadalomnak gyarapodó és kiszámítható életszínvonalat biztosítani, de legfőképpen biztonságot nyújtani.

Szent István király idején hozzávetőleg egymillió ember lakta a Kárpát-medencét, jelentős magyar dominanciával. 1495-ben – a török háborúk kezdetén – 3,1 millió, amelynek kétharmada volt magyar. 1784-ben, túl a török hódoltságon, fél évszázaddal a Rákóczi-szabadságharc után 9,3 millió ember élt a Kárpát-medencében, amelynek már a kétharmada nem volt magyar. 2011-ben 28 millió­an voltunk a Kárpátok övezte térségben, ám mindössze 37 százalékos magyar részaránnyal, a Kárpát-medence egyharmadára beszorulva. Mára ez a mérték csak 35 százalékra tehető. Háborúk, elvetélt szabadságharcok szívták el a magyarság erejét és csökkentették a lélekszámát. 1981 óta az anyaországon belül is fogyott a népesség, a határokon belül is a „behúzódás” érvényesült.

A török háborúk idején, 1495 és 1784 között a Délvidékről, a legtermékenyebb alföldi területekről és Közép-Erdélyből már eltűnt a magyarság, vele a legértékesebb gabonatermelő területek délszláv és román népekhez kerültek. Elmenekült vagy kipusztult a színmagyar lakosság a török hadak útvonaláról, a Duna–Tisza közéről, a Mezőföldről, a helyükre pedig – a háborúk után – német és szlovák telepesek érkeztek. Ameddig a magyarok élet-halál harcukat vívták az Oszmán Birodalommal, majd a Monarchián belül az osztrák hegemónia ellenében, addig a szomszédos nemzetek lényegében „figyelték” a magyarság harcait és az ezekkel járó pusztulást. A háborúk alatt az alföldi területek kiürültek, népességük megfogyatkozott, a szomszédos (hegyvidéki) nemzetek pedig leköltöztek, beköltöztek az egykor magyarok lakta térségbe.

Ráadásul a munkaerőhiány enyhítése okán még hívták is őket, szorgalmazták a betelepítésüket. A történelmi Magyar Királyság három részre szakadva is, az erdélyi fejedelmekkel egyetemben, szerény anyagi bázisát a hon és Európa védelmére fordítva védte a határt, a területeket, mint ahogy teszi ezt most is a magyar kormány az Európára rázúduló más vallásúak és kultúrájúak ellenében.

Mi változott fél évezred után? – teheti fel a kérdést az olvasó. Újabb területek megszerzése, a már birtokoltak megtartása ma nem fegyveres úton történik, hanem gazdasági eszközök bázisán, és jobbára békés-tárgyalásos úton, de az erőhatás érvényesítésével. A stabil gazdaságú, nem másoktól függő, erős nemzeti identitással rendelkező nemzetek képesek csak növekedésre, honvédelemre.

1956-ban nem sikerült kiharcolni az ország politikai és gazdasági függetlenségét, ami a piacgazdasági átmenet húsz évében sem sikeredett. A rendszerváltozás rendszerválságát éltük meg. A nemzeti vagyont privatizálták, a tervgazdasági rendszer végére felhalmozott 20 milliárd dollárnyi államadósság pedig 2010-re a hétszeresére, mintegy 140 milliárd dollárnyi óriás összegre duzzadt.
A szovjet függőség után az állampénzügyi mechanizmusok újabb trónfosztása következett be az európai uniós integráció során. A Magyarországnak beígért gyors felzárkózás fejében a belső piacok védelméről történő lemondást, a nemzeti vagyon legjavának értékesítését és a magyar mezőgazdaság, de legfőképpen az önálló költségvetési jog feladását kérték.

Az állampénzügyek mozgásterét ettől kezdve a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap bankárai szabták meg, az Európai Unió bürokratáival egyetemben. A költségvetési jog visszaszerzése, vagyis a nemzetközi vállalatok és bankok adóerő-képességéhez igazodó adókivetés, a hazai, belső rezidensek kedvezményezése, a gazdasági-pénzügyi folyamatok határozottabb ellenőrzése és szabályozása, továbbá a nemzeti vagyon gyarapítása talán a legfontosabb momentumai a 2010 utáni újjáépítési időszaknak.

A kétharmados társadalmi felhatalmazás és politikai önállóságunk erejéből adódóan az unió elvárásaitól és módszereitől eltérő gazdaságpolitika alkalmazásával kikerültünk az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól, az utolsó centig visszafizettük a szocialisták által 2008-ban felvett kölcsönöket. Növekedésnek indult a gazdaság, és egyidejűleg stabilizálódott a költségvetési és külgazdasági mérlegünk. A kedvező gazdasági folyamatok bázisán és a 2013-tól új vezetés alá kerülő Magyar Nemzeti Bank közvetlen ráhatásával kimentettük a devizahiteles családokat, a hitel alatt nyögő önkormányzatokat, vállalatokat, és immár ötödik éve emelkedik a reálbér, csökken az államadósság, és nő az életszínvonal.

A családi, gyermekvállalási adókedvezményeken túl elkezdődött a család- és otthonteremtési támogatási rendszer intézményének valóra váltása, a kedvezményeket eddig több mint ötvenezer család vette igénybe, százmilliárd forintot meghaladó összegben. Igazolódott, hogy a gazdasági és politikai függetlenségét visszaszerző Magyarország nem betelepítési vállalkozók által, nem a harmadik világból származó népesség beengedésével, hanem saját erőből akarja az ország népességét fenntartani. Ehhez most megvan a gazdasági erő és az elszántság.

Ezért erős a külpolitikánk. Ezért tudunk fellépni az ukrán nyelvtörvény ellen, ezért tudjuk támogatni felvidéki, erdélyi és délvidéki szórványainkat, magyarlakta tömbjeinket. Ezért van óriási jelentősége a hét éve kivívott magyar gazdasági és politikai függetlenségnek. 1956 emléke előtt nem is tiszteleghetnénk méltóbb módon, mint egy, a saját határait, sőt nemzettesteit védelmezni képes Magyarország létrejöttével és stabil fenntartásával.

A szerző közgazdászprofesszor

(Lentner Csaba, magyaridok.hu)