in ,

Hivatalos: Botka (Rolex Laci) eltapsolta a szegedi uszoda 16 milliárdját!

Botkáék az uszodára szánt támogatást költhették el

Még egyetlen település esetében sem volt példa arra a Modern városok program során, hogy egy önkormányzat ne tudjon vagy ne akarjon a felszólítás ellenére sem elszámolni az állami támogatással – állítja a Miniszterelnökség. A szocialista Botka László vezette Szeged szolgáltatta erre az első precedenst. A Csongrád megyei város önkormányzata azt állítja, ők a beruházás minden szakaszában törvényesen, a Miniszterelnökséggel teljes együttműködésben jártak el.

Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) a Miniszterelnökség a szegedi fedett uszoda építésével kapcsolatban, mert a Botka László (MSZP) vezette önkormányzat a kötelező elszámolást a jogszabályi előírások és az ismételt felszólítás ellenére sem küldte meg – számolt be róla tegnap a Délmagyar.hu.

Mint írták, Szeged a Modern városok program keretében összesen 16,2 milliárd forintot kapott az államtól az uszoda építésére, amelyből idén 12,1 mil­liárd forint érkezett meg a város számlájára. A Miniszterelnökség szerint amellett, hogy a szegedi városvezetés átláthatatlanná tette a hazai forrás felhasználását, annak gyanúja is felmerül, hogy az önkormányzat nem a beruházásra fordította a támogatási összeget. Mint írták, Szeged vezetése a tárca felszólítására sem volt hajlandó áttenni az összeget a kereskedelmi számlájáról a Magyar Államkincstárnál vezetett számlára.

 

 

A Miniszterelnökségnek a laphoz eljuttatott tájékoztatása szerint még egyetlen település esetében sem volt példa arra a Modern városok program során, hogy egy önkormányzat ne tudjon vagy ne akarjon a felszólítás ellenére sem elszámolni az állami támogatással. A szegedi önkormányzat közleményében azt írta: a beruházás minden szakaszában törvényesen, a Miniszterelnökséggel teljes együttműködésben járt el, s az állami támogatást átutalja az államkincstárnál elkülönített számlájára.

Az uszoda esete a Botka körüli botrányokból a kisebbek közé tartozik. A szegedi parkoló ügyében hűtlen kezelés miatt született elsőfokú ítélet után újabb súlyos bűncselekmény árnyéka vetült júliusban a városházára. A Fidesz szegedi alelnöke akkor kijelentette: a városvezetés 2009 decembe­rében Mars téri kereskedők százait tette tönkre azzal, hogy eldózeroltatta az árusítóbódéikat. A közelmúltban készült új szakértői vélemény szerint jogtalan volt a bódék elbontása, ezért felmerül a gyanúja, hogy a város vezetői 5 és 15 év közötti büntetési tétellel fenyegetett költségvetési csalást követtek el – tette hozzá Tápai Péter.

 

(magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Nem stadion – 722 új altató- és lélegeztetőgép a kórházaknak!

Nincs helye terroristáknak Magyarországon! Ciprusra toloncolják ki Ahmed H.-t