in ,

Bencsik András: „Élet és halál a tét április 8-án” (PS-videó)

Pártállástól függetlenül minden olyan civil részvételére számítanak a március 15-ére meghirdetett Békemeneten, aki biztonságos életet szeretne a magyar nőknek, anyáknak és gyermekeiknek – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója kedden Budapesten.

Békemenet 2018 Nemzetközi sajtótájékoztató résztevők Bencsik András, Magyar Demokrata főszerkesztő Csizmadia László, CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke Fricz Tamás, politológus Stefka István, újságíró, Pesti Srácok lapigazgatója valamint ifj. Dr. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Fotó: Horváth Péter Gyula

Pártállástól függetlenül minden olyan civil részvételére számítanak a március 15-ére meghirdetett Békemeneten, aki biztonságos életet szeretne a magyar nőknek, anyáknak és gyermekeiknek – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója kedden Budapesten.

 

Stefka Istvánt, portálunk lapigazgatóját arról kérdeztük, hogy miért keltették életre 2012-ben az első Békemenetet, és milyen hasonlóságokat lát az akkori, illetve a mostani helyzetben. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője pedig a „hódmezővásárhelyi nagy pofon” utáni helyzetről beszélt, amely mint fogalmazott: „fölrázott mindnyájunkat.

Felfogtuk a lehetőséget, azt az őrült lehetőséget, hogy ez a horror-koalíció, ha összefog, matematikailag akár meg is nyerhetné a választást.” Emellett kifejtette, őszintén remélni, hogy Gyurcsány Ferenc nem vesz részt a Békemeneten, hiszen neki előbb még vezekelnie kéne 2006-ért. 

A nemzetközi sajtótájékoztatón Csizmadia László kiemelte: a közép-európai nemzetek nagyon érzékenyek a függetlenségükre, szabadságukra és a szuverenitásukra, a Békemeneten pedig lengyel barátainkkal üzenhetünk Európának, hogy ezekért az értékekért békés összefogással ki is állunk.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Fricz Tamás politológus ezután arra hívta fel a figyelmet: az első, hat évvel ezelőtti Békemenet időszakához képest a helyzet nem változott, hiszen újra meg kell védeniük a külső és belső erőktől a nemzeti szuverenitást és a magyar életmódot. Sőt, nagyobb a veszély, mint amekkora 2012-ben volt. A globális pénzügyi elit ugyanis a nemzetek megszüntetésében és egy globális világrend kialakításában érdekelt, aminek szerves része a migráció ösztönzése – fogalmazott.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője azt mondta:

a hódmezővásárhelyi választási vereség sokkolta, de egyben fel is rázta a jobboldalt. Rádöbbentette a nemzeti erőket arra, hogy az országgyűlési választáson „élet és halál a tét”. Egyben a Békemenet alkalmával meg kívánják mutatni a szeretet és az összefogás erejét”

– közölte az újságíró.

Stefka István, portálunk lapigazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette: a Békemenetet útmutatónak, figyelmeztetésnek is szánják az április 8-ai választások előtt, hogy „jól kell mindenkinek szavaznia”, hiszen az ellenzék, amely az 1919-es ellenzékhez hasonlítható, az alaptörvénytől a családtámogatási rendszerig mindent megsemmisítene, és migránsok millióit szabadítaná az országra – mondta.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Végül a Békemenet egyik „atyjának” számító Bayer Zsolt elleni halálos fenyegetésre utalva hangsúlyozta azt is, soha ennyi támadást nem kaptak: „gyilkolással, öléssel, vérfürdővel fenyegetik a Békemenetet”, majd megjegyezte: civil és civil között is van különbség. Mint fogalmazott:

A civilek belülről szerveződnek, saját idejüket és munkájukat áldozva a közösség és a nemzet érdekeiért.

Velük állította szembe Stefka a civil törvény miatt ajvékoló, külföldről pénzelt civileket, akik mindent megtesznek, hogy tönkre tegyék a jelenlegi, polgári értékrend által felépített értékeket. Lapigazgatónk kiemelte azt is: Karácsony Gergely árnyékkormányának valamennyi tagja Soros embere.

TÖBB SZÁZEZER RÉSZTVEVŐRE SZÁMÍTANAK

Kérdésekre válaszolva Csizmadia László közölte: az előrejelzések szerint a Békemeneten mintegy 200 ezer, köztük több mint ezer lengyel résztvevőre számítanak. Értékesnek nevezte, hogy a Fidesz is támogatja a rendezvényt.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Megjegyezte, szeretnék, ha a Magyar Villamos Művek után további nagyvállalatok is biztosítanának forrást a CÖF karitatív tevékenységéhez. Bencsik András szintén kérdésre válaszolva sikernek nevezte, hogy korábbi felvetésének megfelelően sikerült visszafogni a „sorosozást” a Fidesz kommunikációjában. Szerinte ennek is köszönhető, hogy folyamatosan nő a párt támogatottsága.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PS
(Apáthy Melinda, pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Még el sem kezdték Kósa Lajos lejáratását, máris megbukott a szánalmas kísérlet

Gyurcsányék 4 milliárd dollárt mentettek ki Indonéziába?