A magyar emberek egy része már most tudni véli, hogy Magyar Pétert az ég – sőt: az Ég – küldte nekünk, hogy kiárassza ránk mindenható szeretetét, magvas bölcsességeit, a rútakat pedig a kárhozatba taszajtsa. Ahová lép, ott fű nő, ahová pillant, virágba borulnak a fák, tapsikolnak a jázminok. Jelenlétében indokolatlan jókedv támad, dalra fakadnak a madarak, megmozdulnak a halottak, a leprások panaszai enyhülnek. Egy szebb, jobb, bőségesebb élet hírnöke ő. Sőt talán maga a fényhozó, a messiás és az örömhír ő egy személyben. Vagy valami ilyesmi.
Ne ijedjen meg a tisztelt olvasó! Nem én írok ilyeneket, csupán a rajongói levelek, hozzászólások lényegét próbálom visszaadni.
Tudniillik a Magyar Péter Rajongói Klub boldogságos légkörében himnuszok, ódák és virágénekek születnek ezekben a napokban, melyeknek tárgya minden esetben Péter.
A mi Péterünk, aki megtestesült, leszálla közénk, és igét hirdet. „Az Ég küldte!” – sikkantja egyik rajongója. Egy másik: „Nostradamus is megírta.” „Még az égiek is Rá tekintenek” – tódítja a harmadik. Mondataik végén, olykor a közepén is szívecskék.
Amint az a kiválasztottaknál lenni szokott, Péter munkálkodását csodás jelenések kísérik, melyekről tanítványai nem restek tanúságot tenni. „Ma is így történt Veszprémben, a pár perce véget ért beszéde alatt csodálatos volt az ég.” Íme, még a felhők is illedelmesen arrébb úsznak, fölszakadoznak, ha Péternek a közelben akad dolga. Amerre országjáró körútja vezet, mindenütt érdemes előkészíteni a bőségszarukat, hátha spontán megtölti őket. Hívei, ha ismernék, minden bizonnyal a „Harmatozzatok, égi magasok” kezdetű egyházi énekkel köszöntenék a fennkölt embert. Aki csak megy, beszél, áldást oszt fáradhatatlanul. Viszi az örömhírt a kókadt baloldali híveknek, tanúságot tesz az ő egy, szent, apostoli örök igazságáról, miszerint: aki nincs vele, azt a Tóni fizeti. Szavait ujjongás kíséri, kiürült ivóflaskáiból spontán kiállítások nyílnak.
„Imádunk téged, Péter. Te vagy az életünk legeslegszebb csodája, ne add fel, mi veled vagyunk örökre. Tettél értünk nagyon sokat, a szívünkben élsz, te okos, szép ember, imádunk!” – írja két elájulás között egy hölgy. Egy másik pedig már mintha a glóriát is látni vélné a szőke hajfürtök körül: „A szeretet fénye, ami körülveszi, és ezt sugározza az emberek felé.” Így bizony. Magyar (Szerető) Péter eljön mindannyiunkért, akár akarjuk, akár nem.
Mindeközben a baloldal többi jászolában sírás vala és jajveszékelés. Meg ökölrázás. Nekik nem hozott semmiféle örömhírt a Péter, ellenben övcsatját pattogtatva elhajtotta összes kis báránykájukat – ők lesznek ezentúl a csodatévő ember szavazói. Szemlőhegyi Ferenc és neje most ott áll csapzottan a visszalízingelt csillár alatt, és azon szorong, vajon hány szavazójukat hajtja még el a Magyar, megmarad-e legalább az öt százalékuk vagy mehetnek vissza a kádkőiparba.
A Momentumnál is kifejezetten kriptahangulat uralkodik, Cseh Katalin interurbán próbálja hívni Párizst, de Emmanuel nem veszi föl, épp az atombőröndjével babrál.
A Jobbiknál Gyöngyösi Márton magára zárta az átöltöző szobáját, és azon mereng, visszabújjon-e a gárdamellényébe, jelentkezzen egy újabb szédervacsorára a helytartónál, esetleg visszakéredzkedjen Vlagyimirhoz donyecki szavazóbiztosnak. Valahogy ki kell törni az egyszázalékos kalickából, amelyet ez a női napszemüveges, renegát NER-huszár zárt rájuk, hogy billenne meg alatta a platós kocsi!
A műsor egyre élvezetesebb. Az elmúlt évtizedben hat-hét, elcsigázott gladiátor csépelte egymást fakanállal a baloldal arénájában, ám most női elektromos biciklijén rájuk zúdult a „messiás”, aki cséphadarójával sorra levadássza őket. A nézők önfeledten tapsolnak, s jóízűeket harapnak az imént osztott magvas bucikból.
(Pilhál Tamás, magyarnemzet.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
