in , ,

Vissza akar jönni a szutyok Uber Budapestre!

A cég a Főtaxival partnerségben lépne a fővárosi piacra

A cég a Főtaxival partnerségben lépne a fővárosi piacra. Ezzel a lépéssel Budapest az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber – írja a Világgazdaság.

 

A vállalat részben azzal indokolja a döntését, hogy úgy is elég nagy kereslet van rájuk, hogy nincsenek itt, ugyanis tavaly majdnem százezer alkalommal nyitották meg az alkalmazását idehaza, úgy, hogy a szolgáltatás nem is volt elérhető itt.

Az ügy érdekessége, hogy Budapest így az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber. A közleményben azt írják,

az Uber és a taxik együtt többre képesek.

Hozzáfűzik, hogy a partnerség minden résztvevőnek előnyös, ugyanis segíti a taxisokat, a lakosság utazási lehetőségei bővülnek, és a budapesti közlekedés hatékonyabbá válik.

 

A portál emlékeztet, amióta az Uber 2016-ban kivonult Magyarországról, a cég új vezérigazgatót nevezett ki és az üzlet minden területét újraformálta. A vállalat mára több mint százmillió ember mindennapi életének szerves része.

(magyarnemzet.hu)


 

Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

 

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 


 

Bognár Zsolt Munkácsy musicaljét gyalázta egy indexes libsi – Íme Bognár Zsolt válasza

Na, végre, ez jó hír!!! Nem kell még temetni a belső égésű motorokat – a nagy gyártók kitartanak