Amióta Márki-Zayt ültették a honi vörös csillagos (vörös lámpás) negyed főkirakatába, az átlag magyar bizsergető érzéssel kezdi a hírolvasást: „Nézzük csak, ma kit sértett vérig a Péter!” Valakire ugyanis mindennap sercintenie kell egyet onnan a kirakatból, anélkül nem bír létezni. (Az üveget utcafrontról a Feri támasztja.) Valamifajta beteg örömöt, kielégülést okozhat neki, vagy tudom is én. A fogyatékkal élők és a nők már megvoltak, a nyugdíjasok, a vidékiek és a külhoni magyarok szintén, a keresztények, zsidók, cigányok és homoszexuálisok ugyancsak, a kormánypárti szavazók többször is – ki legyen a következő?
Jelentem, most a „négerek” következtek a sorban. Tudniillik a nemzet gombaszakértője ráébredhetett, talán még nem mindenkibe rúgott bele. Ami viszont igazságtalan és diszkriminatív: a végén még megsértődnek, ha őket nem sérti halálra. Hát nesztek! „Megígértem egy beharangozóban, hogy elmondom önöknek, hogy mi köze van Michael Jacksonnak Trianonhoz, úgyhogy nem szeretnék adós maradni ezzel a hasonlattal, annak ellenére, hogy egy ilyen magasztos ünnepen ez egy profán hasonlat, ez egy vicc. Szokták mondani, hogy Amerikában minden lehetséges, bárkiből bármi lehet. És erre példa Michael Jackson, aki szegény néger kisfiúként született, és gazdag fehér nőként halt meg.” Így és ezt mondta Márki-Zay Péter Trianon századik évfordulóján, 2020. június 4-én Hódmezővásárhelyen az emlékező közönség teljes megrökönyödésére. Eme ízléses, józan és kedves „viccel” köszöntötte Magyarország földarabolásának – szerinte – „magasztos ünnepét” ez a fickó.
„Négerek” és Trianon… Keresem az ideillő szót, megfelelő jelzőt, de erre már nincsen. Odamegy a nemzeti gyásznapra, amelyen évszázada a Nyugat siralomházba lökte a magyarságot, és elkezd bohóckodni, röhincsélni. Mintha a szilveszteri Sastapsban haknizna. Igaz, ez még oda sem fért volna be: ceausescus homlokával leverte volna a nívólécet. Az is a legalja volt, de ennyire mégsem.
Ugyanaz a zagyvaság ordít ebből az emberből, mint a jobbikos Kulcsárból, amikor beleköpött a Duna-parti emlékcipőkbe, aztán nyihogva szelfizett egyet. Vagy a lengyelországi holokausztmúzeum előtt mosolyogva karlendítő ózdi jobbikos alpolgármesterből. Viccet mesélni Trianon gyásznapján? Mi lesz a következő? Össze akarja majd számolni, hány zsidó meg homoszexuális van a Fideszben? Vagy vitára akar kihívni újságírókat? Esetleg Indiába küld minket szemműtétre?
Egyébként elsütött egy másik közismert rasszista viccet is a Péter. Azt, amelyikben megkérdezik Stevie Wondert (vagy Ray Charlest), milyen érzés vaknak lenni. Mire a válasz: „Hát még mindig jobb, mint ha néger lennék.” Mini-Feri ezen a szellemi és erkölcsi színvonalon leledzik. S egy ilyet kitesznek a kirakatba miniszterelnök-jelöltnek. Mi folyik itt?
Olykor szinte nevetségesnek érezhetjük, amiket hablatyol, pedig nem az. Figyeljék csak, ezt is ő mondta csütörtöki évértékelőjében: „A sors megfogta a kezemet és vezette a lépteimet. Százezrek látták meg bennem a reményt, és elfogadtam a hívásukat. […] Meg szeretném szabadítani hazámat a gonosztól.” Íme, Péter úr teljes fegyverzetben pattan elénk a miatyánkból, hogy Jóistenként megszabadítsa Magyarországot az ördögtől. S vannak honfitársaink, nem is kevesen, akik mindezek dacára (egy részük tán éppen ezért) erre az alakra szavaznak majd. Bármit mutassanak a közvélemény-kutatások: a verseny irgalmatlanul szoros, bármi megtörténhet április 3-án. Ha nem vesszük komolyan a veszélyt, megeshet, hogy a gombaszakértő gondozói kezébe kerül a hazánk. S akkor Magyarországnak annyi.
(Pilhál Tamás, magyarnemzet.hu)
Add tovább!
