in ,

Patkánytempó – Karácsony embere visszaszólt a mentősöknek és megvédte a biciklisávos oszlopokat

Azért majd egyeztet velük az „esetlegesen felmerülő problémákról”.

Rövid bejegyzést tett közzé az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy mi miatt is bosszankodnak a fővárosi mentők. Azt írták, bár ők is támogatják a biztonságos kerékpározást a fővárosban,

az újonnan kialakított biciklisávok azonban nagyban megnehezítik a mentőautók haladását.

Állításuk szerint a buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan elférjen, az oszlopok ráadásul még a parkolást is megnehezíthetik egy-egy helyszínen.

 

 

„A képen látható helyen korábban parkolósáv volt, tehát parkoló autók foglalták el a sávot gyakorlatilag állandóan. Úgy látszik az OMSZ kommunikációsát ez korábban nem zavarta, Budapest első védett kerékpársávjai most viszont igen” – reagált a Facebook-oldalán Balogh Samu, a fővárosi önkormányzat közlekedéspolitikáért felelős kabinetfőnöke.

Csak remélni tudjuk, hogy a mentőket senki nem akarja majd belerángatni a kampányba.

Még akkor sem, ha Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője korábban Tarlós István mellett kampányolt” – fogalmazott Karácsony Gergely embere.

 

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Kiakadtak a mentősök Karácsony biciklisávos oszlopain!

Bayer Zsolt Jakab Péterről: na, Kula bácsi úgy döntött, mától ő a fény