in ,

Nézzenek oda! Előkerült a bajszos sz…

És mindent elmagyaráz, megmagyaráz

Megjött a Lajos!

Éljen a Lajos!

 

Itt van a 90-es évek Bokros Csomagjának névadója. Lajos!

Megjött Lajos, felemelte a mutatóujját és a hangját is.

Bajszát megtörölgette majd kijelentéseket tett:

a 13. havi nyugdíj visszaépítése indokolatlan.

A minimálbér 200 ezer forintra emelése majdnem 20 százalékos, a garantált bérminimum 260 ezer forintra történő felhúzása pedig csaknem 19 százalékos növekedést jelent az idei évihez képest. Ezt a mértéktelenül eltúlzott emelést a termelékenység javulása távolról sem alapozza meg.

A 6 havi fegyverpénz odaígérése azt a benyomást kelti, hogy az önkényuralmi kormány ezzel kívánja megvásárolni a fegyveres testületeket arra az alkalomra, ha a demokratikus kormány a jogállamot visszaépíteni szándékozó intézkedései nyomán maga a Fidesz visz ki tömegeket az utcára. Ez párhuzamot mutat majd 2006-tal, amikor a jogállami demokrácia nem a kormány intézkedései, hanem a Fidesz által uszított szélsőjobboldali csőcselék fellépése után került veszélybe.

 

 

Lajosbá’, szerintem jobb lett volna, ha inkább kussolsz. Erre feljössz a pöcegödörből, és megmagyarázod, hogy ami jó, az valójában szar, és ami szar (megszorítás), az a jó.

Szóval légyszi’ menj vissza abba a pöcegödörbe, ahonnan jöttél.

Bayer Zsolt régen már megfogalmazta a lényeget: “A pöcegödörben mindig a legnagyobb darabok úsznak legfelül.”

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Megint a magyarok! Magyar a világ legjobb vörösbora

LOL – Mégsem lesz balos államfő-előválasztás