in , ,

Itt a szomorú hír az EU-ról – Lánczi Tamás: Brüsszel eltöröltetné a magyar kormánnyal a rezsitámogatást

A magyar emberek ebben a kérdésben markáns véleményt fogalmaznak meg

A magyar emberek ebben a kérdésben markáns véleményt fogalmaznak meg, és érdemes jelezni Brüsszelnek, hogy a magyarok továbbra is szeretnék a rezsitámogatást, a kamatstopot és azt, hogy a nagy cégek, amelyek az elmúlt egy-másfél év abszolút nyertesei voltak, adók révén kivegyék a részüket a közteherviselésből – mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol a leendő nemzeti konzultáció lehetséges témaköreiről beszélt.

 

A konzultációban a migránskvótáról is szó lesz, hiszen – mint mondta – a brüsszeli tervekben most pontosan az köszön vissza, amit évekkel ezelőtt Soros György megfogalmazott, miszerint milyen módszer alapján kell elosztani Európában a migránsokat.

„Arról van szó, hogy a teljesen elhibázott bevándorláspolitikának az árát velünk akarják megfizettetni, és ide akarják átlökni azt az elképesztő embermennyiséget, amelyet Nyugat-Európa már nem képes befogadni”

– jegyezte meg Lánczi Tamás.

Hozzátette, ezzel azokat a problémákat is, amelyeket ezek az emberek magukkal hoznak, a különféle törzsi, etnikai, vallási villongások és hát maga a terror. A terror a nyugat-európai emberek részévé vált – emelte ki a politológus.

Arra a kérdésre, hogy a nyugat-európai nagyvárosokban rendszeresen történő terrorcselekmények ellenére miért erőlteti Brüsszel a migrációs paktumot, Lánczi Tamás azt válaszolta, az európai döntéshozók tudják, milyen problémákat szabadítanak Európára a migrációval, és ahelyett, hogy fellépnének ellene, a problémát akarják szétteríteni. Brüsszelnek minden eszköze meglenne arra, hogy fellépjen az illegális migráció ellen, mégsem teszi, így arra lehet következtetni, a döntéshozók tudatosan cselekszik a rosszat és itt próbálják meg deponálni azokat a migránsokat, akik nekik nem kellenek – tette hozzá.

Az ukrajnai háborúról
A kormány és a magyar emberek két éve konzekvensen elmondják azt a véleményüket, hogy a háború nem fog megoldani semmit, a szankciók pedig nem Oroszországot fogják tönkretenni, hanem Európát. Megjegyezte, a csaknem két éve tartó háború következményeiként Németország recesszióban van, Magyarország küszköd a recesszióval és egész Európa gazdasága olyan problémákkal néz szembe, mint például az infláció. Brüsszelben éppen a tizenkettedik szankciós csomagot fogalmazzák meg annak ellenére, hogy tizenegy nem működött – mondta.

Ukrajna európai uniós csatlakozását érdekes kérdésnek nevezte, hiszen – mint az ország katonai, gazdasági és demográfiai összeomlással néz szembe, az európai uniós vezetők pedig azon gondolkodnak, hogy ezt az elképesztő problématömeget hogyan emeljék be az Európai Unió sáncain belülre.

Lánczi Tamás úgy fogalmazott, ez nemcsak egy észszerűtlen döntés, hanem kifejezetten elmebaj. A magyar embereknek arról is érdemes lenne véleményt mondaniuk, hogy az az Ukrajna, amelyért az elmúlt két évben nagyon szorult helyzetében Magyarország és a magyarok áldozatokat vállaltak és amelynek humanitárius segítséget nyújtottak, képtelen volt arra például, hogy

a magyar kisebbségek ügyében bármilyen gesztust tegyen.

Kiemelte, érdemes feltenni a kérdést, hogy ez az Ukrajna a maga problémáival és háborújával alkalmas-e arra, hogy tagjelölt legyen, hogy felvegyék az Európai Unióba. Ha az országot felvennék, akkor területileg

az Európai Unió legnagyobb országa lenne, és akkor az Európai Unió valahol a Don-medencének a keleti részében végződne, ahol jelenleg is harcolnak

– mondta.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Milyen nagy arca van Havas Henriknek: ez a Bohár akár vendégeskedhetne is nálunk, lenne, aki helyretegye

Megint előkerült ez a kalácsképű szerencsétlen – Márki-Zay újra a porondon, a bukott miniszterelnök-jelölt szerint a fél ellenzék áruló