Bár virtuális tollam ágyúnaszádjával az ünnepek alatt is lett volna célszemély és esemény, amire lőhettem volna, de a karácsony az szent, így kitartottam az önmagamra kényszerített szilencium mellett, egy cikk kivételével /Németh Péter/, amire igaz az állítás:
Szükség törvényt bont.
Viszont a meghitt pillanatok múltával, a bensőséges családi beszélgetések és kellő mennyiségű bejgli elfogyasztását követően lassan visszaállt a dolgos hétköznapok ideje és rendje, így néhány napja újra célra tart blogom bolhája és ahogy idén, úgy 2024-ben is csípni, harapni fogja az arra rászolgáltakat.
Természetesen az elismeréssel, a dicsérettel sem fogok fukarkodni, mindent kinek-kinek az érdemei szerint.
Írásom, ami némiképp a már szinte teljes egészében mögöttünk hagyott 2023-as év tömör összegzése, így Parabolha blogom közel 600 db balos kritikáján túl, legyen ez a dolgozatom most az elismerés és a dicséret szavainak szentelve.
Ez az év is az orosz-ukrán háború árnyékában telt, megspékelve egy közel- keleti konfliktussal, éledő Coviddal, mellette az influenza áldásaival, de legfőképpen az EU és benne Magyarország derűsnek még véletlenül sem mondható viszonyával terhelten.
Orbán Viktor, aki köztudottan ,,SOHA” nem áll le beszélgetni a kérdéseiktől fűtött ellenzéki média újságíróival, december 21-én, nemzetközi sajtótájékoztató keretében mégis két órán keresztül állta a kérdezők áradatát.
Apró megjegyzésem, hogy a virtuális tér akolmelegében igen-igen nagyszájú balos ,,PENNAhajderek!” az Orbánnal történő személyes kontaktáláskor csak amolyan megilletődött, udvarias és szűzkislányos ártatlansággal kérdeztek. Igen, szemtől szembe, élőben úgy tesznek, mintha mégiscsak lett volna gyerekszobájuk, bezzeg a ,,független” sajtójukban ott olyan bátrak, mint a harci kisegerek sajtországban.
Vajon mire ez a tettetett kétarcúság cimbikéim?
Azt is mindenki tudja, ha bevallja, ha nem, hogy hazai ellenzékünknek egymás iránti ellenszenve már-már közhelyes és tényszerű megállapítás. Ami mégis kötőanyag közöttük, az egyedül Orbán Viktor elleni gyűlöletük és ez felülírja bennük a szájszagos együttműködésük gyomorforgató kényszerét és illúzióját, amit egyébként még a saját hátuk közepére se kívánnának, ha saját jogukon külön-külön is tényezők lehetnének a politikában.
Itt érkeztem el írásom kiváltó alapgondolatához, mégpedig annak a kérdésnek a feltevéséhez, vajon kellően megbecsüljük-e a konzervatív oldal által választott miniszterelnökünket, születnek-e az őt lejáratni akaró írások, megszólalások mellett méltató és elismerő szavak is Orbán Viktorról?
Válaszom, hogy nem igazán.
Saját oldalunk természetesnek veszi, hogy ő ,,van” nekünk. Ebből következően, ha szidni lehet őt a partvonalas outsidereknek, akkor dicsérni is éppen úgy szükséges volna, ha vannak szép számmal olyanok /VANNAK/, akik szerint megszolgálta az emelkedett szavakat. Nehogy már kizárólag csak a károgók hangja visszhangozhasson a nyilvánosságban.
Ugyan nem tart erre igényt és esetében nem a szocializmus, vagy egyéb diktatúrák suttyó vezetőinek felnyaló, valóban propagandista dicsőítéseire gondolok.
Sokkal inkább arra, hogy szobrát ne csak a valamikori történelem méltassa, hanem a jelenünk is faragja pozitívan, mert ha valaki, nos Orbán eddigi életével már többszörösen megszolgálta a köszönetünket. Azokét is, akik gyűlölik, csak éppen hatalmi vágyaiktól elvakultan ezt képtelenek bevallani és megtenni.
Úgy gondolom, hogy oldalunk konzervatív értelmiségijeinek saját értelmezésük szűrőjén át ennek az objektív elismerésnek, az iránta való töretlen bizalmunknak gyakrabban hangot kellene adnia.
Nincs a világon még egy olyan ország, amelynek miniszterelnökét a ,,fokozódó nemzetközi helyzet” uniós macskajancsijai mellett a saját ellenzéke is ilyen vehemenciával támadná. Ha mi, többségi választók nem támogatnánk kitartó bizalommal a munkáját, akkor bizony nem lenne honnan erőt merítenie. Ez a támogatás eddig meggyőző, kétharmados felhatalmazást jelentett a számára, így hála Istennek nem kellett és kell elapróznia magát a hazai, véget nem érő pártalkuk létrehozásában és ,,up to date” módon tud cselekedni. Ehhez az őt elismerő narratívához járulhatnánk hozzá minél több szemszögből elemezve és elismerve hazai és a nemzetközi porondon képviselt álláspontjának sokunk által osztott igazát.
Helytállónak érzem azt az állítást, miszerint Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz, ami természetesen feltételezi a tételmondat első felének is az igenlő valóságát.
Mi mást kívánhatnék számára, mint erőt, szilárd hitet és talán egy fokkal könnyedebb évet 2024-re.
Miniszterelnök úr! Kalapom emelem ön előtt, hogy minden nehézség ellenére Magyarország az ön vezetésével itt Európában kis képzavarral élve, tengeri határok nélkül is a normalitás szigete tud lenni.
Navigare necesse est, vivere non est necesse, azaz hajózni muszáj, élni nem muszáj.
Esetünkben itt a Kárpát-medencében ez fordítva érvényes:
Hajózni nem muszáj, de élni igen!
És ennek miniszterelnökünk az egyedüli záloga. Köszönjük!
Bognár Zsolt /Parabolha/
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
