in

Ez a fura lény lett az év hala

A Magyar Haltani Társaság szervezésében immár 15. alkalommal választották meg az év halát

A Magyar Haltani Társaság szervezésében immár 15. alkalommal választották meg az év halát, mely idén a különleges réti csík lett. A dobogó második fokára a garda, míg a harmadik fokára a laposkeszeg (k)úszott fel.

 

A december 31-én 12 óráig beérkező 3875 szavazat alapján a győztes hal a voksok közel felét, 49 százalékát kapta. A második helyezett garda a szavazatok 30, míg a harmadik helyett laposkeszeg a voksok 21 százalékát birtokolta.

A Magyar Haltani Társaság a győztes úszó állatról az alábbi leírást adta:

A réti csík erősen megnyúlt, vaskos testű halunk. Alapszíne okkersárga, a háta sötétbarna. Fejét barnásfekete foltok, az oldalát ugyanilyen színű hosszanti sávok és pettyek díszítik. Szemei kicsik, alsó állású szája sem nagy, ám körülötte öt pár bajuszszál található. Lekerekített úszói ugyancsak kicsik, de igen gyors és erőteljes kígyózó mozgásra képes.

Jellemzője, hogy oxigénszegény viszonyok között is megél, mert vérerekben gazdag utóbele képes oxigént felvenni a lenyelt levegőből. A saját maga által kimélyített gödrökben még akkor is életben maradhat, amikor a mocsár vize eltűnik s a lágy iszap felszíne cserepesre szárad.

„Amíg nagy lápjaink és mocsaraink »éltek«, népélelmezési cikknek számított a réti csík. A növényekben gazdag, iszapos medrű vizekben ma is sokfelé megtalálható, de az állományai kicsinyek és veszélyeztetettek, ezért védettek. A faj természetvédelmi értéke példányonként tízezer forint” – tájékoztattak.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy az elmúlt évben az év hala a fokozottan védett és szintén különleges elnevezésű lápi póc volt.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

Segíts nekünk, kérd értesítőnket!

Rengeteg kutya pusztult el és tűnt el a szilveszteri petárdázások miatt!! Videó

Na, most akkor mi is lesz a bérletekkel? Mégsem lélegezhetnek fel a Budapest-bérletet használók?