in , ,

Az ukránok már májusban megfenyegették hazánkat a kőolajvezeték elzárásával

Az ukránok már májusban megfenyegették Magyarországot, hogy ha úgy adódik, akkor bizony elzárják a vezetéket. Úgy tűnik, hogy a szomszédos állam most látta úgy, hogy nyomást gyakoroljon hazánkra.

Az ukránok már májusban megfenyegették Magyarországot, hogy ha úgy adódik, akkor bizony elzárják a vezetéket. Úgy tűnik, hogy a szomszédos állam most látta úgy, hogy nyomást gyakoroljon hazánkra. „Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték” – üzente hónapokkal ezelőtt az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója, korábbi külügyminiszter-helyettes – írta meg a Mandiner.

Olena Zerkal ukrán energiaügyi miniszter tanácsadóját, korábbi külügyminiszter-helyettest idézte az Ukrinform, aki egy májusi ülésen úgy fogalmazott: Magyarországnak egyre „nő az étvágya” az uniós pénzek iránt, ezen felül pedig bármit követelhetnek az Európai Uniótól, utalva az orosz olaj embargóját érintő magyar vétóra. Zerkal ugyanakkor úgy fogalmazott:

Ez sajnálatos, mivel Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték

A vezeték első magyarországi szakasza, a Szlovákiából érkező 148 kilométer hosszú és 400 milliméter átmérőjű Barátság I. 1962-re készült el. Párját, az Ukrajnából érkező 600 milliméteres átmérőjű Barátság II-t 1972-re készítették el.

Akár valami történhet is ezzel a vezetékkel, de végső soron az ukrán kormány, és az elnök dönt politikai kérdésekben, és abban, hogy olyan nyelvezetet használjunk, amit Orbán Viktor is megért

– húzta alá Zerkal.

 

(pestisracok.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Biden és a zakó – Nem kedvelik egymást – Videó

Kapaszkodjanak: Szabó TimiKÉM szerint Orbán miatt van aszály!