Segíteni kell a hazai kkv-kat a digitális átalakulásban
A vállalkozásokat fel kell készíteni a digitális átalakulásra a versenyképesség érdekében – mondta Lepsényi István államtitkár a Századvég Gazdaságkutató kkv-konferenciáján. Az adózással és finanszírozással kapcsolatos előadások mellett az eseményen jelen voltak sikeres magyar kkv-k is.
A negyedik ipari forradalom korszakát éljük, amelyben minden piaci szereplő versenyképességi lépéskényszerbe került – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a Vállalkozások Magyarországa címmel a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által megrendezett konferencián. A szakember elmondta, hogy mindez kihívást jelent az iparnak és a munkaerőpiacnak is.
A gazdaság digitális átalakulása óriási lehetőségeket kínál, amit ha nem használnak ki a vállalkozások, akkor lemaradnak. Lepsényi István ismertette, a kis- és középvállalatok súlya jelentős a magyar gazdaságban, a munkaerő 69,7 százalékát és a GDP 52,5 százalékát adják. A kkv-k hatékonysága ugyanakkor elmarad a kívánt szinttől. Szerinte egyre reálisabb terv a legkisebb cégek esetében is a robotizáció, mint mondta, egy pék szakmunkást helyettesítő automata gép ára másfél év alatt megtérül az alkalmazott bérének és közterheinek megtakarítása révén.
A kkv-k támogatásának új eszközei között a finanszírozási programok mellett a családi vállalkozások generációváltásának támogatását említette. A vissza nem térítendő támogatások között 12 milliárd forint áll a rendelkezésre az ipari támogató környezet megteremtésére, inkubációra, mentorrendszerekre, 23,5 milliárd forintot biztosítanak a gyors növekedésű cégek komplex fejlesztéseinek támogatására és ötmilliárd forintot az ipar digitalizációs folyamatainak ösztönzésére.
A kombinált támogatási rendszerben – ami visszatérítendő és vissza nem térítendő részből áll – 277,5 milliárd forint áll a vállalkozások rendelkezésére. A fejlesztéspolitika egyik eszköze a Nemzeti Versenyképességi Tanács, amelynek egyik feladata az üzleti szabályozási környezet rövid távú javítása. Jelentős változást hozott a kkv-k adózási környezetében a hatéves bérmegállapodás a munkára rakódó terhek csökkenésével; a hatodik év végére az ország az európai középmezőnybe fog tartozni, a visegrádi négyek között pedig a legversenyképesebb lesz. Az Ipar 4.0 beszállítói fejlesztői programban 2017-ben hatmilliárd forint, 2018-ban hárommilliárd forint támogatás áll rendelkezésre – sorolta.
A kormány kiemelten kezeli a vállalkozások felkészítését a digitális átalakulásra, a fejlesztéspolitika fókusza ezért a magyar kkv-k megerősítése, hatékonyságának növelése, versenyképességnek javítása – összegezte Lepsényi István. Ezért Kalocsai Kornél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt informatikai projektjeinek összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a NAV 2.0 programjáról tartott előadásában kiemelte: a cégek adózással eltöltött ideje 277 óra évente, ami több mint 34 munkanap, azonban a technológia használatával komoly előrelépést lehet elérni ezen a területen. A NAV 2.0 stratégia alapján a digitális adóhatóság irányába szeretnének elmozdulni az online szolgáltatások bővítésével és elektronikus fejlesztésekkel.
A tervek szerint a dokumentumokat az adózóktól digitálisan tervezik bekérni, ahogy a belső folyamataikat is szeretnék digitalizálni, papírmentes irodai környezet kialakításával. Emlékeztetett arra, hogy az idén debütált a NAV elektronikus szja-rendszere, amely a lakosságot mentesítette a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Dolgoznak azon, hogy az e-szja-rendszerhez hasonlóan ezt kiterjesszék az áfabevallásokra. Kijelentette: céljuk, hogy 2021-re a NAV Európa egyik legmodernebb e-adózási szolgáltatását tudja megvalósítani, többletadminisztráció nélkül.
A rendezvényre meghívást kaptak sikeres hazai vállalkozások, többek közt a Julius-Globe, a Weinberg 93 és a Confector. A Julius-Globe számítógép-vezérelt fémmegmunkálással foglalkozik, precíziós forgácsolt alkatrészeket és készülékeket szállít elsősorban exportra. A Weinberg 93 acélszerkezet-, a Confector nyílászárógyártással foglalkozik.
(Jámbor Gyula, magyaridok.hu)