in ,

NEM STADION! – Szijjártó: Negyvenöt milliárd forintos erőművi beruházást valósít meg Kína Magyarországon

Egy kínai vállalat emellett Budapesten hozza létre geotermikus üzletági központját.

Kína 45 milliárd forint értékű erőművi beruházást valósít meg Magyarországon, és bővülhet a légi összeköttetés is a két ország között – mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. 

A tárcavezető Sanghajból telefon ismertette, hogy a szerdán kötött megállapodás értelmében a Zhejiang Kaishan Compressor a Pest megyei Turán épít 40 megawatt teljesítményű geotermikus erőművet, amely a villamosenergia termelése mellett mezőgazdasági és lakóépületek hő- és fűtésigényét is kielégíti. A vállalat emellett Budapesten hozza létre geotermikus üzletági központját. Szijjártó Péter hozzátette, hogy a cég a világ 3. legnagyobb gyártója, a távol-keleti térségben pedig piacvezető az erőművi kompresszorok előállításában.
    

A miniszter szerint a két ország kapcsolatának fejlődését a beruházások mellett a növekvő idegenforgalom is igazolja. Tavaly 230 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, ezért indokolt az összeköttetések bővítése – fogalmazott. Szijjártó Péter közölte, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a világ 7. legnagyobb légitársaságával, a China Eastern Air Holdinggal egy közvetlen repülőjárat indításáról Budapest és Sanghaj között.

A miniszter a tárgyalásokat értékelve hangsúlyozta, hogy Kína továbbra is az egyik legvonzóbb befektetési környezettel rendelkező államnak tekinti Magyarországot. A távol-keleti országból mostanáig csaknem 4 milliárd dollár értékű beruházás érkezett – tette hozzá.

Forrás:MTI, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

AGYSEBÉSZEK – Ismét lecsaptak a muszlimok Berlinben

Bayer Zsolt blogja – ELKESERÍTŐ – Így néz ki Párizs ma – Ez nem fog megjelenni a 444-en, vagy a 24.hu-n