in

A libsik kitérnek hitükből – Leáldozott a börtönzsúfoltsági kártérítési perekre épülő „iparágnak”, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elfogadta a magyar állam által meghozott intézkedéseket

Eddig 104 perben összesen csaknem 1,6 millió eurót, azaz 497 millió forint kártérítést kellett kifizetni az elítélteknek

Völner Pál politikus, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára 2017.02.21. Fotó: Horváth Péter Gyula

Vége lett a kártérítési biznisznek

Eddig 104 perben összesen csaknem 1,6 millió eurót, azaz 497 millió forint kártérítést kellett kifizetni az elítélteknek

 

Leáldozott a börtönzsúfoltsági kártérítési perekre épülő „iparágnak”, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elfogadta a magyar állam által meghozott intézkedéseket – mondta a Magyar Hírlapnak tegnap Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a bíróság legújabb döntésére hivatkozva.

Völner emlékeztetett arra, hogy a bíróság nem volt elégedett a korábbi magyar joggyakorlattal, így az elítéltek és az őket képviselő „jól behatárolható kör” sorra indította és nyerte a pereket a magyar állammal szemben. Kérdésünkre, hogy kik alkotják az említett kört, elmondta: van köztük olyan, aki a Soros György által pénzelt Magyar Helsinki Bizottsághoz kötődik, egy másik ügyvéd korábban azt a Baka Andrást védte, akit szinte körülrajonganak a milliárdos spekuláns által támogatott szervezetek képviselői, de szerepel a sorban a baloldal új reménységeként nemrég felbukkanó, a hatalom megszerzéséért még a Jobbikkal is szövetkezni akaró Magyar György ügyvédi irodája is. Az államtitkár tájékoztatása szerint az utóbbi időben 104 perben összesen csaknem 1,6 millió eurót, azaz 497 millió forint kártérítést kellett kifizetni az elítélteknek, a perköltség pedig átlagosan háromszáz eurós volt.

Az EJEB végül elfogadva a kormány által bevezetett preventív és kompenzációs jogorvoslatot, augusztus 31-ig felfüggesztette az előtte lévő magyar ügyek vizsgálatát. Csütörtöki határozatában pedig már elutasított egy új keresetet, megállapítva, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az új joggyakorlat alkalmas a probléma orvoslására, és a kompenzáció során megállapítható kártérítés is megfelelő mértékű, így a kérelmező köteles kimeríteni az újonnan bevezetett magyarországi jogorvoslati lehetőségeket.

(Baranya Róbert, magyarhirlap.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Stadionépítés rovat – 2020-ra megújul a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor

A norvégok kezdik megérteni a migránshelyzetet – De lehet, hogy már késő