Budapest főpolgármestere ahelyett, hogy kezdene valamit a kialakult helyzettel, inkább táblákat helyeztetett ki azzal a felirattal, hogy „nem gaz, méhlegelő”.
(origo.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
Fura világot élünk. A baloldal azzal támadja a Fudan egyetemet, hogy kommunisták. És akkor természetesen a kommunisták jönnek Budapestre.
A baloldalt persze nem zavarja, hogy a Yale egyetemmel is együttműködik a Fudan pl. A Fudan a világ 36-ik legjobb egyeteme.
És most jön a csavar: a kő kommunista, sőt már inkább bolsevista (összenőtt szemöldökű) Jámbor András a szerintük kommunista Fudan egyetem ellen szervez tüntetést.
Szóval baloldalon komoly agyhalál van. Kommunisták, de a szerintük kommunista egyetem rossz. Hirdetik a kommunista eszméket nyíltan cikkeikben, de közben Orbán Viktorékat kommunistázzák.
Ebből is látszik, hogy ezek mekkora senkik, milyen elvtelenek, semmilyen elvvel és értékrenddel nem rendelkeznek, csakis a hatalom, a politikai hatalom kell nekik, semmi más. Bármi áron, csak jussanak hatalomra. Ha kell, kommunisták, ha kell, kommunistáznak.
Szánalom.
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Honnan veszi a bátorságot ez a pimasz nő, hogy szájára vegye 2006 őszét? És ha már szájára veszi, akkor valótlanságot terjesszen róla, bagatellizálja a tüntetők sérelmére elkövetett állami bűncselekmények súlyát? Tőle és Szemkilövető férjétől egyetlen esetben lenne méltányolható, hogy megszólalnak 2006 őszéről: ha töredelmesen bocsánatot kérnek a tizenöt évvel ezelőtt megkínzott, megcsonkított, szemkilőtt, összevert emberektől, és utána örökre eltakarodnak a közéletből.
„Nagyon sok rendőr megsérült. Több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető”
– közölte a minap 2006 őszéről Gyurcsány Ferencné „VV Zsolti” kanapéján. Ezzel gyakorlatilag azt üzente: mit siránkoznak itt a civil sérültek, amikor az egyenruhások közül többeknek esett baja. Magyarán: pofa be!
Feltéve, de meg nem engedve, hogy ez az állítás (több rendőr sérült meg súlyosan, mint civil) igaz, két dolgot azért rögzítsünk.
Ám az a helyzet, hogy a Szemkilövető feleségének a puszta számokat tekintve sincs igaza. Hogy ne mondjam: hazudik. Azt állítja: 2006 őszén több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető. Nézzük akkor a Gönczöl Katalin által vezetett bizottság jelentését, amelyet mindennel lehet vádolni, de a tüntetők felé való részrehajlással aligha. Ugyanis ezt a testületet Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök állíttatta föl. Ez egy kormányzati bizottság volt, amelynek tagjai is egytől-egyig közismert balliberális figurák voltak (például Halmai Gábor alkotmányjogász). Jellemző a Gönczöl-bizottság „tárgyilagosságára”: az őszi rendőrterrorért a fő felelősséget a Fideszre hárították…
Nos, az elfogulatlansággal nem vádolható Gönczöl-jelentés összesen 47 súlyos rendőri sérültet említ (a rendőrség adatközlésére hivatkozva). Ez a 47 rendőr 2006 szeptemberében, illetve 2006. október 23-án sérült meg súlyosan.
Ezzel szemben csak 2006. október 23-án 84 civilt szállítottak kórházba, többségüket súlyos sérüléssel. Közülük:
„Gumilövedék által okozott sérülés miatt 16 súlyos sérültről kellett gondoskodni, ezek között volt mellkasi, nyaki nyílt seb, a mellkasfalon és a combon okozott lőtt sérülés, szemsérülés, hónalj tájéki, hasfali lőtt seb, bal kéz első-második ujjának traumás amputációja, lapockatörés, szemgolyóba hatoló idegen test (lövedék), koponyaboltozati törés.”
De volt olyan, akinek már megbilincselés után törték el az ujját, kiverték a fogait, vagy éppen viperával eltörték a csontjait.
A Gönczöl-bizottság a mentőszolgálatra hivatkozva azt írta: szeptember 19-én 117 főt, szeptember 20-án 50 főt, szeptember 21-én pedig 18 civil sérültet láttak el. Vagyis összesen további 185 embert. Hogy közülük hányan sérültek meg súlyosan, az nem derül ki a jelentésből.
Ám a kórházak sem közöltek pontos adatokat a civil sérültekről. Még a Gönczöl-jelentésből is kiderül: a sérült tüntetők számáról készített összegzés azért sem lehet teljes, mert az adatvédelmi biztos „november 7-i nyilatkozatával megváltoztatta korábbi ajánlását, mely szerint a kórházak nem adhatják ki a rendőrségnek az október 23-i események során megsérültek adatait, és ez valamelyest torzítja a fenti adatokat”. Ilyen világ volt itt 2006-ban, a Gyurcsány-rezsim országlása idején…
Mindezek alapján adódik a kérdés: honnan veszi a bátorságot a Szemkilövetőné, hogy szájára vegye 2006 őszét? És ha már szájára veszi, akkor hazugságot terjesszen róla, bagatellizálja a tüntetők sérelmére elkövetett állami bűncselekmények súlyát? Tőle és férjétől egyetlen esetben lenne méltányolható, hogy megszólalnak ez ügyben: ha töredelmesen bocsánatot kérnek a tizenöt évvel ezelőtt megkínzott, megcsonkított, szemkilőtt, összevert emberektől, és utána örökre eltakarodnak a közéletből.
Bocsánatkérés helyett Dobrev a kanapés interjúban még ilyeneket is mondott: „én olyan mélységesen értettem, átéltem és éreztem azt, amit a Feri ezzel a beszéddel el akart mondani. Én mérhetetlenül büszke voltam arra a beszédre”. Továbbá: „Ha jól emlékszem, akkor bementem hányni a fürdőszobába”. Ez utóbbiban egyetérthetünk Dobrevvel: nekünk is hányingerünk van az egész Szemkilövető klántól (Apró nagyapóval bezárólag), s azt kívánjuk: soha többé ne legyen lehetőségük ártatlan embereket összeveretni, megkínoztatni!
(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
Karácsony Gergely a lehetséges gyermekkori diszlexiájáról beszélt a Telexnek. Különös, hogy a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egyrészt a hiányos angoltudását igyekezett mentegetni
(Karácsonyt nem diagnosztizálták diszlexiával, hanem egyetemistaként az angoltanára gondolta, hogy ez okozza a nyelvtanulási nehézségét), másrészt viszont előnyként igyekezett azt beállítani.
Szavai szerint olyannyira sikerült kompenzálnia a diszlexiáját, hogy egyfajta képolvasási képességgel pillanatok alatt – a munkatársainál is hamarabb – képes átnézni több tíz oldalas szövegeket, amelyekben a többieknél hamarabb veszi észre a hibákat is.
Mint mondta,
mint a legtöbb embernek. Arra már nem tért ki, hogy miért nem tett így és miért nem szerezte meg a középfokú nyelvvizsgát.
– A baloldali miniszterelnök-jelölt tehát két héttel a botránya kirobbanása után most éppen az állítólagos (szavai szerint sosem bizonyított) diszlexiájára hivatkozik azzal kapcsolatban, hogy miért nem beszél semmilyen idegen nyelven.
Jól ismert taktika lehet ez részéről:
– reagált Karácsony nyilatkozatára Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Facebookján.
(888.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
„Most épp Szabó Tímea frakcióvezető „Kaletázik”. Régóta próbálják a liberálisok így-úgy a kormánypártokra tolni ezt a minősíthetetlen alakot, de akkor tisztázzuk: Kaleta Gábor első perctől az utolsóig végig szolgálta a teljes Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányt. 2010-ben az új kabinet megörökölte, mint karrierdiplomatát. Ez az ember nem a mi szégyenünk, hanem mindenkié, mert súlyosbító körülmény, hogy beteg hajlamaival külföldön járatta le a hazánkat. Az enyhe büntetése kapcsán pedig tessenek a bírósághoz fordulni.
Tavaly világossá tettem a Kaletához való viszonyunkat, aki ezt nem érti, az vagy hülye, vagy direkt magyarázza félre.
A győri p*dofil ügye pedig arra világít rá, hogy a probléma nagyon is valós. A beteg p*dofil azonnal elvesztette minden közéleti tisztségét, a többi a bíróság dolga. A mi közösségünkben legalább vannak következmények, szemben a ballibekkel, akik felhőtlenül kokainozhatnak, zsidólistázhatnak, Judapestezhetnek, kamuvideózhatnak. Ja, és ki ne derüljön hány p*dofiljuk van a holdudvarukban!
A pedofilellenes törvénycsomag kellő súllyal kezeli majd ezt az undorító problémát, elég, ha a balosok megszavazzák majd a parlamentben.”
(mandiner.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
Szemünk előtt zajlik a nyugati társadalmak bukása.
Egyre meredekebb dolgok történnek, és úgy látszik, hogy a társadalmak normális része egyelőre nem tiltakozik, nem rázza meg magát.
Erről is szó volt a Bayer Showban.
Íme a teljes adás:
(Videó: Hír Tv)
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
A lyukaszoknis, luxusrepülős Hullaházy Ákos most a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnőre küldi rá a követőit.
Ez a vizesnyolcas aljas gazember merészeli szájára venni Miklósa Erikát?
Arra sem vagy alkalmas, hogy a művésznő táskáját cipeld!
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Epikus jelenet a Gyalog galopp című filmből:
Az úgynevezett boszorkányper jelenet.
Na, Karácsony Gergely pont ilyen, neki diszlexiája volt, de már elmúlt.
Tehát: azért nem tud angolul, mert diszlexiája volt. Áhá! Eddig úgy volt, hogy azért nem beszél angolul, mert egy béna pöcs. Vajon jogsija miért nincs? Diszlexiás volt akkor is?
Ha a Fidesz elkezdi támadni Kamu Gerit, mostantól lehet érvelni, hogy „mit képzel a Fidesz? Egy diszlexiás beteg ember támad? Micsoda embertelenség!”. Tökéletes. Aljas, de tökéletes.
Ne adjuk oda ezeknek a hazug balfaszoknak az országot!
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Szégyen, és gyalázat.
Íme a gyalázatos videó:
Biden after telling a joke that falls flat at Coast Guard Academy’s commencement ceremony:
"You're a really dull class. Come on, man.”
— Benny Johnson (@bennyjohnson) May 19, 2021
Itt az látható, hogy Hugyosjózsi egy viccet mesél kadétok előtt, de ez még egy viccet sem tud értelmesen elmondani, el is cseszi, nem is kap tapsot, majd elkezdi sértegetni a közönségét. Döbbenetes, hogy ez Amerika elnöke, Legalja.
Így ír a Magyar Nemzet az eseményről:
Biden elnök nem elégedett meg azzal, hogy szélsőségességgel vádolták meg az amerikai hadsereg tagjait – és a tervek szerint a Pentagon kezdeményezésére emiatt közösségimédia-fiókjaikat is monitorozni fogják a hasonló tartalmak kiszűrése céljából –, most újra megsértette az egyenruhásokat. A parti őrség kadétjainak connecticuti diplomaátadóján mondott beszédében ugyanis azon kezdett bosszankodni, hogy
taps helyett néma csend fogadta humorosnak szánt gondolatait.
Pontosabban Ronald Reagan gondolatait, merthogy az amerikai sajtó szerint Biden beszédének egyik részletét tőle „lopta”. (Nem ez az első alkalom, hogy plagizálással vádolják, korábban arról cikkeztek, hogy Neil Kinnock brit munkáspárti vezetőtől „kölcsönzött” gondolatokat.)
Biden azonban a hírek szerint belezavarodhatott a Reagantől „kölcsönvett”, 1988-ban elhangzott gondolatsorba, amely eredetileg arra a szellemiségre utalt, amely az amerikai partiőrséget minden nap, békeidőben is áthatja, és amelyet ugyanakkor a haditengerészet csupán háború idején mutat meg.
A rosszul „idézett”, eredetileg humoros gondolatsornak is lehetett köze ahhoz, hogy a kadétok néma csendben ültek tovább. (Reagant szavait annak idején dörgő taps és nevetés fogadta.)
Biden insults Coast Guard Class of 2021: “You are a really dull class” pic.twitter.com/jjkCbldhvo
— The Post Millennial (@TPostMillennial) May 19, 2021
„Egy igazán unalmas csapat vagytok. Ugyan már, ember… Ennyire megvisel benneteket a napsütés?” – így kommentálta a taps hiányát nem túl alkalomhoz illően az amerikai elnök.
(magyarnemzet.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
Élő adásban jelentette be Orbán Viktor, hogy mostantól nem kell maszk közterületen. Elértük az 5 millió beoltottat, ezért mostantól le lehet venni a maszkot szabad téren.
„Megvan az ötmilliomodik beoltott állampolgár is”.
„Mindenkinek köszönetet mondok, aki beletette ebbe a munkáját.”
„Akik még nem tették, kérem őket, vegyék fel az oltást.”
„Mai naptól a szabad téren, köztereken nem kell maszkot viselni”
„Itt a vége fuss el véle. Kedves maszk, viszlát, goodbye!” – szúrta oda angolul a fricskát Orbán Viktor, üzenve az angolul nem tudó Kamu Gerinek.
Íme a videó:
Kedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni // Dear Mask, goodbye! We have vaccinated 5 million Hungarians. Mask-wearing is no longer obligatory in public spaces
Közzétette: Orbán Viktor – 2021. május 22., szombat
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Ezen nincs mit szépíteni. Maguk mondták.
Az egész úgy kezdődött, hogy megvádolta a baloldal az Orbán-kormányt (úgy nagyjából 11 éve folyamatosan), hogy amit Orbán csinál, az nem demokrácia. Autokrácia, féldiktatúra, autoriter rezsim, hibrid-rezsim, nincs jogállam, stb. A hazai szólamokat Jourová megerősíti rendszeresen egy-két kiszólással. De emlékezzünk vissza a Tavares jelentésre, majd a Sargentini jelentésre. Mind-mind arról szóltak azok az ócska fércművek, hogy Magyarországot ítéljék el, mert nem jogállam: eközben a francia rendőrök szétverik a francia teraszozókat, mert csak: az persze jogállam. Jourová hallgat.
No, de térjünk haza, Magyarországra. Van nekünk egy rakás liberális gondolkodónk, meg politikusunk, akik manapság kijelentik, hogy fel kell függeszteni egy kicsit a jogállamot, mert el kell ítélni rögtönítélő bíróságon Orbánt, meg Tiborczot és természetesen magát a patás ördögöt, Mészáros Lőrincet. De erről beszélt Fegyőr is: Felcsúti per. Jourová persze ilyenkor hallgat. Ellenzékék szerint le lehet bontani a jelenlegi jogállamot minimális többséggel is, kétharmad nélkül. Ezek korábban még kétharmados baloldali győzelemről röfögtek, de már saját maguk hazugságait sem hiszik el: minimális kormányzati többséggel akarják megszüntetni a magyar jogállamot. Bravó!
Hahó, srácok! Először meg kéne nyerni azt a választást! Már a zsebükben érzik. Mi pedig nem adjuk azt olyan könnyen. Sőt, egyáltalán nem hagyjuk! Csak a testünkön keresztül!
Az Alaptörvény marad, a jogállam marad, és az Orbán-kormány is marad!
Ennyi.
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Egyedül a magyar kormány jelezte az összes tagállam közül, hogy nem kíván részt venni az EU újabb Pfizer-rendelési keretszerződésében – derült ki tegnap. A kormány ma közzétett táblázata részben magyarázatot ad Magyarország döntésére: még 17,2 millió adag nyugati vakcina van rendelés alatt vagy áll már raktárban.
A kormány Facebook-oldalán megjelent alábbi táblázatának szövege szerint elegendő vakcinája van az országnak, ráadásul a keleti vakcinákat (különösen a több millió beadatlan Sinopharmot) még nem is tartalmazza az ábra.
A szerdai ülésén döntött a kormány, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében Magyarország nem kíván részt venni – jelentette be többek között Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntés mögött több magyarázatot felsorolt, ezek egyike, hogy csak Pfizert rendelhet a kormány, és a 19 millió adagért 120 milliárd forintot kellene fizetnie az országnak.
A kormány bejelentése, miszerint Magyarország nem rendel többet a Pfizer/Biontech vakcinájából az uniós beszerzésen keresztül, meglepte Rusvai Miklóst. A virológus szerint ez egy hatékony vakcina, erős iránta a bizalom, ezért jelentősen növelhető vele az átoltottság. Rusvai a Spirit Fm Aktuál című műsorában elmondta: ennek hiányában aligha lesz elkerülhető a negyedik hullám.
„Mindenki, akinek egy minimális fogalma is van a vakcinák működéséből, az pontosan tudja, hogy nem mindegyik ugyanolyan jó, óriási különbség van köztük” – mondta Duda Ernő virológus a Szegedi Egyetem podcastjében. Azt is elmondta: kizárólag az emberi hülyeségen múlik, mikor lesz vége a járványnak.
(portfolio.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
„Megtisztelő a felkérés, amit Pokorni Zoltántól kaptam: legyek a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 3. választókerületében, amely a teljes 12. kerületet és a 2. kerület egy jó részét fedi le. Komoly munka, felelős döntést kíván.” – jelentette be indulását Fürjes Balázs, Budapest és agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, akinek ezúttal biztossá vált az indulása a 2022-es országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP színeiben. Fürjes hozzátette: rögtön tudta, nem ő számít.
„ Az igazi kérdés, hogy hasznára lehetek-e a budaiaknak, tudok-e tenni Budáért. Hogy ebben tisztán lássak, társakra és együttműködésre volt szükségem. Mélyen hiszek a párbeszéd, a közös munka erejében, ezért a családi kupaktanács döntése előtt kérdeztem, figyeltem, tanultam. Sokakkal és sokat beszélgettem.”
– indokolt az államtitkár, aki elmondta, hogy sok budaival beszélgetett: boltossal, hentessel, időssel és fiatallal. Szerényebben és tehetősebben élővel. Családossal, gyerekét egyedül nevelővel, önállóan élővel. Orvosokkal, kétkezi munkással, fodrásszal, tanárral, ápolókkal. „Barátaimmal, családtagjaimmal. A budai polgárokkal” – sorolta az államtitkár, aki politikusokkal, önkormányzati képviselőkkel, Pokorni polgármesterrel, Varga Mihály és Gulyás Gergely parlamenti képviselőkkel is konzultált, sőt a 2. kerületi ellenzéki polgármesterrel, Őrsi Gergellyel is.
„Mert meggyőződésem: a tehetséget nem pártalapon osztják, és a legjobb budai megoldások megtalálásához szükségünk van egymásra, át kell lépnünk a párthatárokon. Biztos lettem benne: a budaiakat meghallgatva, velük együtt dolgozva tudnék tenni közös otthonunkért.
Ezért a képviselőjelöltséget vállalom, elindulok. Budai megoldások és polgári Magyarország – ha megtisztelnek bizalmukkal, ezért fogok dolgozni az Országgyűlésben.” – írta közösségi oldalán Fürjes Balázs.
Vállalom, nekivágok!
Megtisztelő a felkérés, amit Pokorni Zoltántól kaptam: legyek a Fidesz-KDNP országgyűlési…
Közzétette: Fürjes Balázs – 2021. május 21., péntek
A viccpárt külön listát állít
Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyapárt elnöke is a Hegyvidéken mérettetné meg magát a jövő évi országgyűlési választáson. Egy rádiós interjúban elárulta, hogy a XII. kerületben mindenképpen elindul, ugyanis véleménye szerint az elmúlt időszakban egyik ellenzéki képviselő sem nyújtott olyan teljesítményt, ami alapján bárkit jó szívvel támogatna visszalépésével.
Biztossá vált: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt külön listával és egyéni jelöltekkel készül 2022-re. A párt elnöke úgy véli, így is sikerül majd a listaállításhoz szükséges számú jelöltet állítaniuk.
Kovács leszögezte: nem akarnak bekavarni az ellenzéknek, ezért csak a listaállításhoz minimálisan szükséges egyéni jelölttel szándékoznak elindulni. Ez korábban 27 volt, ám ezt az Országgyűlés mostanra megemelte 71-re. Kovács Gergely úgy véli, a megemelt minimumot is tudják majd hozni, sőt megpróbálják az összes helyen összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A pártelnök azt is elmondta, hogy csak ott nem fognak elindulni, ahol úgy vélik, hogy az ellenzék olyan jelöltet állított, aki megérdemli a bejutást. Hangsúlyozta: neki a jelöltek személye a legfontosabb, ezzel kapcsolatban pedig azt is elmondta, nem nagyon tudna olyan MSZP-s politikust említeni, akit szívesen látna a parlamentben.
Arról, hogy az ellenzéki oldalon kire számít ellenfélként elmondta: nem tudja, hogy a Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós vagy a DK egészségpolitikus, Komáromi Zoltán-e az esélyesebb. „Hajnal Miklósnak több a fizetett hirdetése a Facebookon a kerületben, de Komáromi Zoltánt meg szerintem többen ismerik a helyi háziorvosi múltja miatt”
– vélekedett Kovács.
Karácsony Gergely nem elég erélyes
Kovács Gergelynek a főpolgármesterrel kapcsolatban is vannak aggályai. Ugyanis szerinte Karácsony Gergely nem elég erélyes, nem elég karakán, és attól tart, hogy miniszterelnökként is ugyanilyen tartózkodó lesz, olyan esetekben is, ami esetleg határozottabb kiállást követelne meg. Kovács egyébként egyes ellenzéki politikusokat nem látna szívesen bizonyos kormányzati pozíciókban, neveket nem mondott.
(Nagy Orsolya, magyarnemzet.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
A vád: jelentős országépítés a vádlók rosszallása közepette.
Az eljárás helyszíne: Magyarország.
Ideje: manapság.
A vád képviselői: a gumilövedékkel a budapesti utcákon a tömegbe lövető, korábban Magyar Szocialista Párt, most Demokratikus Koalíció vezérei, a villámsebességgel köpönyeget forgatni tudó Jobbik képviselői, valamint az SZDSZ utódpártjaként külföldi köldökzsinórba kapaszkodó Momentum aktivistái.
A vádirat szerint az Orbán-kormány – későbbiekben a vádlott – elfogadhatatlan eszközökkel irányítja mind a mai napig Magyarországot. Korábban nem tapasztalt gazdasági fejlődés írható számlájára, miként az illegális migráció, valamint a Covid–19 koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés során tanúsított kormányzati intézkedések sem sodorták megoldhatatlan válságba az országot. Mindezek és egyéb felróható bűnei, melyre a vád a későbbiekben még visszatér, indították a vádirat készítőit arra, hogy a vádlottra méltó büntetést kérjenek, elsősorban azért is, mert az elkövetés időszakában figyelmen kívül hagyta az ellenzéki politikusok napi szintű, önmaguk logikájával is hadilábon álló véleményeit.
Súlyosbító körülmény, hogy a felróható időszakban a vádlott távol tartotta az egyébként lelkes, külföldi profitorientált kockázati tőkét az ország gazdaságától, megtiltva a nemzeti javak felvásárlását és széthordását. Sőt nem volt rest visszavenni a korábban hatalmon lévő balliberális kormányzat által külföldi befektetőkhöz juttatott javak, például a magyar közüzemek tulajdonjogát. Mindezzel kényes helyzetbe kényszerítette politikai ellenfeleit, hiszen kétségessé vált a 2002 és 2010 közt kiépített, gyümölcsöző külföldi pártfogói kapcsolataik megőrzése. A beadvány eme szakaszát a Jobbik nevű vádlótárs nem szignózta, mert ő nem vett rész a jelzett időben zajló kiárusításban.
A vádat képviselők részéről erős hangsúlyt kapott a bizonyítási eljárásban, hogy a vádlott saját – úgynevezett NER – klientúráját részesítette előnyben, amikor minden magyar lakosra kiterjesztette a különböző családi és vállalkozói támogatási rendszereket. Ezért halmazati büntetésként a vádirat szinte sugallja, hogy az alanyi jogú dotációk mértéke menjen vissza a 2010 előtti szintre, mind formájában, mind összegszerűségében. Vélelmezhetően azt szeretnék, ha az elmúlt tíz év alatt kifizetett családi és otthontámogatási összegeket, valamint az egészségügyben dolgozók, pedagógusok és közalkalmazottak bérnövekedésből származó bevételeket kilencvenszázalékos büntetőadó terhelné. A gazdaság szereplői közül mindenki kiebrudalandó, aki valaha az elmúlt harminc évben kezet fogott azon Fidesz-alapítókkal, akik egy számjegyű párttagsági könyv birtokosai.
Ami végképp elfogadhatatlan – tér ki erre konzekvensen a vád –, hogy fölösleges és öncélú állami beruházások keretében autópályák és egyéb közutak épültek. Ahogy középületek, történelmi emlékhelyek restaurálása is csak pénzpocsékolás, főként, ha az ellenzék által képviselt nemzeti elkötelezettséget vesszük alapul, például brüsszeli szavazataik tükrében. A sportpályák építése – állítják a vádlók – végképp lerántja a leplet a vádlott társadalommal szembeni felelőtlenségéről, amit az sem enyhít, hogy a stadionok nem csupán futballmérkőzések, hanem egyéb sport- és kulturális rendezvények helyszínéül is szolgálnak.
A hosszan sorolható, írásban beterjesztett további bűnök alapján nem lehet kétséges, hogy a legsúlyosabb büntetés kiszabását kellett kérniük a vádlottra. Sokáig nem is tűnt fel a tárgyalóteremben, hogy a vád nem bizonyítékokra, hanem politikai spekulációra építette bizonyítási eljárását, abban reménykedve, ha az ellenzék képes kormányra kerülni, a hatalom pozíciójából utólag majd gondoskodik – esetleg kreált – bizonyítékokról. Ha szükséges, még a jogállamiság felfüggesztése sem lesz kis ár a siker érdekében. A politikai bosszút vizionáló felháborodás végül is érthető, hisz valamennyi, az egész társadalom érdekét szolgáló programot az elmúlt tizenegy évben a vádlott már elorozott politikai ellenfelei elől.
Ebből is következően amikor a védelem végre szót kapott, szólította a védelem tanúját: magát a védelmet. A vádlott intézkedései következtében – hangsúlyozta a tényekre koncentráló védőbeszéd – a magyar társadalom védett társadalom lett. Védett az Európát ért, migrációnak álcázott invázió nem tolerálható következményeitől, többek között határkerítés telepítésével. Szigorú törvényi védelmet alkotott a nyugati világ gyakorlatától eltérően, hogy a felnövekvő generációk ne kerüljenek identitásválságba nemi hovatartozásukat illetően. Mindez nem érinti az irányultság kérdését, de igyekszik elkerülni a gyermekkorú – ebből következően meggondolatlan – nemváltás elfogadhatatlan gyakorlatát. A megvádolt Orbán-kormány deklarálta, hogy megvédi a normalitást az abszurd, a degenerált ellenében. A megmutatkozó védelem kiterjedt a magyar gazdaság területére, távol tartva nemcsak az IMF-et, hanem a külföldi spekulációs tőkét is. Mára jellemzővé vált a magyar tulajdon dominanciája, bár tényszerű, hogy még mindig egy szűk érdekcsoport birtokol fölöslegesen nagy területet. A jövőben növelni kell a meghatározó gazdasági szereplők körét.
Az ítélet előtt a társadalom tagjainak – lévén ők képviselik az esküdtszéket – érdemes átgondolni a döntés következményeit.
Magyarországon magyarul vagy „külföldiül” kívánunk élni? Kétségtelen, a döntés szabad akaratból történik, de tudni kell, hogy a XXI. században – példák sokasága bizonyítja – a folyamatok irreverzibilisek, vissza nem fordíthatók. Mindez látható az európai válságokból. Legyen intő példa az elhibázott népesedéspolitika, melyet migrációval akarnak kezelni a napjainkra már sikerrel érzékenyített társadalmakban. Ahogy jelen vannak az át nem gondolt külpolitikai stratégiák, amelyek következtében Európa gazdasági versenyhátrányba került különösen Kínával és korábbi szövetségesünkkel, az Egyesült Államokkal szemben. A felsorolás vég nélkül folytatható, de a bizonyításnak is vége van egyszer, és átadja helyét a döntés fázisának.
Az esküdtek visszavonultak, ítélethozatal 2022 tavaszán.
A szerző titkosszolgálati szakértő
(Földi László, magyarnemzet.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
A miniszterelnök a reggeli rádióinterjújában elhangzottakhoz rakott ki egy ellenzéki fotómontázst.
„Van egy főszereplő, ez Gyurcsány Ferenc, ő mindig megmondja, hogy mi a pálya. Van mellékszereplő, ez a főpolgármester úr. Van egy feleség, aki szintén az európai dimenzióban értelmezi a költségvetést és van egy bohóc, akinek fogalma sincs szakmai kérdésekről, de ügyesen vet bukfencet, meg jól csinálja a cigánykereket”
– mondta el péntek reggel a véleményét Orbán Viktor.
Ehhez készült a facebookos videó:
Gyurcsány-show
Közzétette: Orbán Viktor – 2021. május 21., péntek
(Forrás: Orbán Viktor Fb oldala)
mindenszo.hu
Oszd meg a barátaiddal is!
Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron
© 2024 Mindenszo.hu. Minden jog fenntartva.