Támogatás
hétfő, május 12, 2025
Támogatás
Támogatás

Itt a teljes beszéd! Orbán Viktor évértékelője – Orbán: a két lemondott női politikusban több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve

0 megjegyzések 60 megtekintés

Orbán Viktor az évértékelőjében hosszan méltatta Novák Katalint, aki szerinte nagyon jó köztársasági elnök volt, a távozása ugyanakkor helyes volt, de nagy veszteség Magyarország számára. Ennek pedig az az oka, hogy a kegyelmi döntését az ország többsége nem fogadta el. A miniszterelnök úgy fogalmazott, a kegyelmi határozata megbontotta a nemzeti egységet, azt ő helyreállítani már nem tudta. 

ORBÁN Viktor

A kibillent egyensúlyt helyreállítani, a család- és gyermekvédelem ügyében a nemzetet újraegyesíteni csak új elnök hivatalba lépésével lehet.

Ezt követően beszélt Varga Judit távozásáról is, aki a hagyományoknak megfelelően ellenjegyezte a köztársasági elnök döntését, lemondása szükséges, de igazságtalan volt. A miniszterelnök azt mondta, jó lenne, ha lenne időgép, vissza lehetne menni az időben, de nincs ilyen szerkezet.

„Jó emberek is hoznak rossz döntéseket” – fogalmazott –

„a kormányra vár a feladat, hogy az erkölcsi rendet helyreállítsa, a kialakult helyzetet jogilag is orvosolja”.

A miniszterelnök Novák és Varga munkáját „zaklatott szívvel” bár, de megköszöni. S kijelentette, a két távozó női politikusban több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve.

ÍME A TELJES BESZÉD:

 


(Videó: Hír Tv)

(Mandi)

 

 





 

Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

 

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.