Nagy István nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, hogy a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen. A miniszter azután adott ki tájékoztatást, hogy a Tisza Párt agrárpolitikusának szarvasmarha telepe lett a legújabb gócpont.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rábapordányi szarvasmarhatelepen 875 állatot kellett felszámolni a ragadós száj- és körömfájás vírusa miatt
– közölte az agrárminiszter pénteken közösségi oldalán.
A szóban forgó rábapordányi telep igazgatója Bóna Szabolcs, a Tisza Párt agrárpolitikai szakértője, aki állítja, mindent megtettek a védekezés során, nem tudnak tovább szigorítani.
Nagy István elmondta: mivel a szarvasmarhatelep szerves része egy sertéstelep is, ezért járványügyi szempontból a malacokat is fel kell számolni. A miniszter jelezte:
a munka elvégzéséhez minden személyi és tárgyi feltétel adott, a helyszínen vannak az állategészségügyi hatóság munkatársai és az egyenruhások is.
Közölte: a tetemeket egy Pereszteg melletti külterületen, az állami ATEV telephelyén földelik el. A hatóság által ez a legalkalmasabb kijelölt terület erre, ami évtizedek óta ezt a célt szolgálja. Itt monitoring kutakat állítanak fel és a honvédség biológiai laboratóriuma is kitelepül a lakosság legnagyobb biztonsága érdekében.
Nagy István nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen, nagyon figyeljenek oda a ki- és behajtó járművekre, az eszközökre, gépekre, a munkaruhára és a lábbelikre. Továbbá ne használjanak más gazdaságból származó takarmányt, almot vagy eszközt.
Az agrárminiszter hozzátette: a szabályokat szigorúan ellenőrzik és be is tartatják. Kiemelte: zajlik a járványügyi nyomozás annak kiderítésére, hogyan „ugorhatott” 60 kilométert a vírus a korábbi fertőzött telephez képest.
(pestisracok.hu)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?