in ,

Agyhalál – Balhés székházostromlóval ellenőriztetné a választás tisztaságát a Momentum

A politikai balhék egyik fiatal, de annál lelkesebb művészét, a Fidesz Lendvay utcai székházostromának egyik szereplőjét, a Soros György több fiókszervezeténél is dolgozó G. Szabó Dánielt delegálja a Momentum a Nemzeti Választási Bizottságba a választások tisztaságának megőrzése érdekében

A politikai balhék egyik fiatal, de annál lelkesebb művészét, a Fidesz Lendvay utcai székházostromának egyik szereplőjét, a Soros György több fiókszervezeténél is dolgozó G. Szabó Dánielt delegálja a Momentum a Nemzeti Választási Bizottságba a választások tisztaságának megőrzése érdekében – nézett utána a PestiSrácok.hu. Fegyőrék “tiszta kezű”, demokrata delegáltja ráadásul korábban az Átlátszó és az Index munkatársa is volt, utóbbi portálon ráadásul olyan cikkeket jegyzett, mint a “Magyarországon embertelenül bánnak a menekültekkel” című dolgozatot. 

G. Szabó Dániel egyébként a Momentum jogi tanácsadója is, de a Soros-féle Magyar Helsinki Bizottság tagja is volt, miközben a Hallgatói Hálózat egykori arcaként is ismert. Annak a Bajnai Gordon köpönyege alól kibújt Hallgatói Hálózatnak, amely reinkarnálódott a netadós tüntetéskor, majd a Fidesz székházának ostromakor. A PestiSrácok.hu akkori internetes adatgyűjtéséből egyértelművé vált: az ostromlás hangadói (pikáns módon szkinhedekekel és más vandálokkal kiegészülve) gyakorlatilag azonosak a 2013 márciusi székházfoglalás végrehajtóival, illetve azokkal az egyetemfoglaló fiatalokkal, akiket Soros Györgyhöz és az USA Demokrata Pártjához köthető alapítványok “közösségfejlesztő szakemberei” tanítottak ki a balhé művészetére (lásd a Magyar Nemzet 2013. januári írását!), majd akik a Hallgatói Hálózat körül, később pedig az Együtt-PM kampányeseményein tűntek fel.

A székházostrom egyik résztvevője a Momentum új csillaga.

G. Szabó Dániel a sajtó cenzúrázásától sem riadt volna vissza, miután ő volt az a momentumos, aki jogszabályokra hivatkozva akarta elhallgattatni a Momentum kritikusait. G. Szabó ugyanis tavaly novemberben arra akarta rávenni az adatvédelmi hatóságot, hogy foglalja le az Origótól azokat a pártdokumentumokat, amelyeket a Momentumról az Origó megszellőztetett és amelyek G. Szabó feltételezése szerint a szerkesztőség birtokába kerülhettek. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ezután elég határozottan tette helyre G. Szabót és az ifjú demokratákat, hogy amit kérnek, az konkrétan alkotmánysértő és a sajtó cenzúrázása.

A momentumos delegáltról, G. Szabó Dániel előéletéről és a jelölés okáról Fekete-Győr András nanopártját is megkerestük kérdéseinkkel, amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

A vezető képen G. Szabó Dániel látható. Forrás: Facebook.
(pestisracok.hu, Szarvas Szilveszter)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Így működik Soros és Simicska médiagépezete: Lejárató cikkekkel sorozzák a migrációról beszámoló svéd-magyar nőt

NE féljetek, üzenik a Békemenet vezetői