Támogatás
péntek, július 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Reagált a hulladék polgármester: a Turul-szoborról szóló társadalmi párbeszéd nem zárható le pusztán jogi eszközökkel

0 megjegyzések 2,2K megtekintés

A tegnap megjelent kormányrendelettel kapcsolatban, amely a Turul szobrot nemzeti emléknek minősíti, az önkormányzat jelenleg jogi és szakmai szempontból is elemzi a döntés következményeit – áll a Hegyvidéki Önkormányzat a kommunista Népszavának elküldött reagálásában.

Az önkormányzat álláspontja szerint a köztéri szobroknak tükrözniük kell a közösség értékrendjét és történelmi emlékezetét.

„A Turul szobor korábbi vitás megítélése és elhelyezésének körülményei miatt úgy gondoljuk, hogy a kérdésről való társadalmi párbeszéd nem lezárható pusztán jogi eszközökkel”

– írják.

A kormányrendelettel szembeni esetleges jogorvoslat lehetőségét az önkormányzat vizsgálja. Mint írják, a legfontosabb számukra továbbra is az, hogy a XII. kerületi közterek olyan módon alakuljanak, amely méltó a városrész múltjához és jelenéhez, és figyelembe veszi a helyi közösség véleményét is.

Ahogyan arról portálunk is beszámolt, Lázár János műemlékké nyilvánította a hegyvidéki turulszobrot. A rendelet indoklásában az áll, hogy a döntés célja a szobor „képzőművészeti értékeinek megőrzése”.

A szobrot még 2005-ben állították fel, ám Kovács Gergely polgármester megválasztása után jelezte, hogy eltávolíttatja a művet, és a Szoborparkba helyezteti, mivel „nagyon sok embert bánt”.

 

(Vadak)

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.