in ,

Pilhál György szerint Fegyőr buta

Plusz buta

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest-hotelek bojkottjára szólít fel mindnyájunkat Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. „Országszerte táblákat ragasztottunk a Mészáros Lőrinc nevén lévő szállodákra – írja az árokásó szakmunkás –, ezeket bojkottálni kell, helyettük pedig az állam által nem támogatott, tisztességes magyar vállalkozókat kell választani!”

Már ennyiből is látni, hogy a miniszterelnökségre spekuláló szűk ifjú nem csupán aljas, de igen buta. Miközben fütyül arra, hogy a tervezett bojkott a tulajdonos mellett az alkalmazottak, beszállítók és azok családtagjainak tízezreit is érintené, arra nem gondol, hogy az akció pont fordítva fog elsülni – ugrásszerűen megnő majd a Mészáros-hotelek forgalma. Sokan épp a tenyérbemászó ötlet miatt fognak e szállodák mellett dönteni. Emlékezetes, tavaly, amikor Orbán Viktor azt javasolta, hogy a járvány miatt ezúttal, ha lehet, inkább a Balatont válasszuk az Adria helyett, a párbeszédes Szabó Tímea (ki más?) nyomban a magyar tenger ellen kezdett kampányt.

Erre persze dugig lett a Balaton… (Hasonlóan „sikeres” volt annak idején a Gyurcsány Magyar Hírlap-bojkottja. 2009-ben az országlásának végén járó Láriferi – egy neki nem tetsző Bayer Zsolt-cikk miatt – megtiltotta az állami intézményeknek az újság előfizetését és az ottani hirdetést. Mire aztán ugrásszerűen megnőtt a lap példányszáma.)

Persze a kommentelőktől is megkapja a magáét a rosszul sikerült bojkottkonstruktőr: „Volt ennek a gonosz embernek valaha építő ötlete?” – érdeklődik egyikük, más történelmi példát hoz elő – , „Listázgatnátok, mint a sárgacsillagos házak idején? Ilyesmi a hitleri időkben volt. Heil, Fegyőr!”

 

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Újabb hatalmas jobbhorog a baloldalnak: a kínai Sinopharm vakcinája világvakcina lesz

Magas és vékony: szétszedték Karácsony Gergelyt a közösségi médiában