– Egyértelműen a harmadik hullám leszálló ágában vagyunk, vannak azonban intő jelek. A 4 millió 260 ezer első oltás eredménye szép, európai viszonylatban kimagasló, még nem dőlhetünk azonban hátra. Nagyon jó kommunikációra van szükség ahhoz, hogy ez az eredmény gyarapodjon – fogalmazott a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Arra vonatkozóan, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken engedélyezte a kínai Sinopharm oltóanyagának az alkalmazását az egész világon, Merkely Béla kifejtette, hogy
a WHO engedélyezését alapos vizsgálat előzte meg: tanulmányozták az oltóanyag klinikai vizsgálatait, és elmentek a kínai gyárakba, mivel köztudomású, hogy a kínai oltóanyag világvakcina lesz.
A könnyű szállíthatósága és tárolhatósága miatt azokban a szegény országokban is tudják majd használni tömeges oltásokra, ahol nem áll rendelkezésre a Pfizer oltóanyagához szükséges -80°C-os tárolási körülmény.
– A Sinopharm és a Sinovac ebben az évben kétmilliárd adag vakcinát fog előállítani, amely jelentősen hozzájárul majd a világjárvány megállításához, hiszen ezt nem lehet pusztán nemzetállami szinten kezelni.
– Mindannyiunk érdeke az, hogy nagy vakcinák legyenek a világban – fogalmazott a professzor, aki azt is kiemelte, hogy
Magyarország jelentős szerepet vállalt a járvány megfékezésében azzal is, hogy Európában elsőként engedélyezte a Sinopharm oltóanyagának az alkalmazását.
A professzor a Semmelweis Egyetem saját tapasztalataira is kitért, ahol közel hatezer beteget kezeltek, csupán egy-egy olyan esetet láttak azonban, ahol valakinek a két vakcina beadása után kórházi ellátást igénylő betegsége alakult ki.
– Ezeknél a megbetegedéseknél nem volt különbség abban, hogy milyen oltóanyagot kaptak a páciensek – mutatott rá a professzor.
Azt is hangsúlyozta, hogy a Sinopharm egy olyan oltóanyag, ami kevés reakciót vált ki a beadást követően, ezért ideális lehet a fiatalabb korosztálynak is.
Az oltás után kialakuló védettségről Merkely elmondta, hogy az első adag oltás a legerősebb, amire további 10–15 százalékos védettségi többletet tud adni a második dózis. – Ez alól kivételt képeznek azok a beoltottak, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, mert náluk már az első oltás révén is megvalósul az erősítő hatás, amennyiben mRNS-vakcinát vagy vektorvakcinát kaptak. Az elölt vírust tartalmazó Sinopharmnál minden esetben két oltásra van szükség – fejtette ki a professzor.
A professzor szerint a média és a közösségi oldalak elrettentő információkat lebegtetnek bizonyos kérdésekben, amelyből fakadóan az emberek egy része inkább kivár. Merkely az AstraZeneca oltóanyagát hozta fel példaként, amely a fokozott médiahadjárat következtében jelenleg is számos nyugat-európai országban a hűtőszekrényekben áll felhasználatlanul, miközben a járvány tovább dúl.
– Nagy-Britanniában több mint húszmillió embert oltottak be AstraZeneca-oltóanyaggal. Ennek köszönhetően alakult ki a nyájimmunitás úgy, hogy áprilisban náluk már senki sem halt meg Covid-fertőzésben – fogalmazott.
A professzor kiemelte: Kelet-Európában a Szputnyik ellen nem sikerült ilyen médiaháborút indítani, vagy az oroszok kezelték ügyesen a helyzetet. – Ennek az lett az eredménye, hogy nyugatról Pfizert, keletről Szputnyikot fogadnak el az emberek Magyarországon – fogalmazott, majd hozzátette: ezzel nem tud egyetérteni, mert a többi vakcina is ugyanazt a hatást eredményezi. A professzor végül hangsúlyozta, hogy akik a média elbizonytalanító kommunikációja miatt nem oltatják be magukat, azoknál továbbra is fennáll a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása, amely további szövődményekkel, akár halállal is járhat.
(magyarnemzet.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!