„Tóth Krisztina kortárs költő hetekkel ezelőtt azzal került reflektorfénybe, hogy a haladó, liberális kultúraértelmezés és kánonátírás jegyében kivenné a kötelező olvasmányok közül Jókai Mór Aranyember című klasszikusát. Néhány napja pedig egy osztrák lapnak siránkozott a középkori maradiságot is alul múló magyar viszonyokról.
És ahogy ez ilyenkor már csak lenni szokott, a menetrendszerű, halvány antiszemita vádak is szépen fröccsentek Magyarországra, amely a költőnő szerint kimondottan »mérgező ország«.
Be kell valljam – némi túlzással –, hogy hetekkel ezelőttig azt sem tudtam, hogy Tóth Krisztina a világon van. Nyilván az én hibám is mindez, elismerem, hiszen amikor versolvasáshoz támad kedvem és időm, inkább a klasszikusokat, mintsem kortárs költők műveit húzom elő. A valódi kikapcsolódás számomra ugyanis egyfajta irodalmi időutazást jelent, ami feltételez némi távolságot a mai, kizökkent világ időzónájához képest. Ezért is olvasom inkább régi idők, mára klasszikussá érett íróit, költőit.
S most ugyan beleolvastam Tóth Krisztina eddigi életművének darabjaiba, mégsem költészetét szeretném minősíteni. Az idő majd úgyis megteszi, helyettem is…”
(mandiner.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
