in

Nincs stadion kinézete – Rajtol a 152 km-es vasútfejlesztés projektje – A vonat sebessége 160 km / h lesz!

Teljesen átépítik a 135 éves pályát és egy második vágányt is kialakítanak Soroksár és Kelebia között, 160 km/h-s sebességre növelve a vonatok sebességét.

Hamarosan megtudhatjuk, hogy hogyan zajlanak le a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi, 152 kilométeres Soroksár-Kelebia szakasz felújításának a tervezési és kivitelezési munkálatait, miután a közbeszerzési eljárás hivatalosan is megkezdődött.

 

160 km/h-s sebességgel utazhatunk majd

A beruházást a MÁV ZRt. nevében is eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezeti le, a kiírás szerint többek között

  • teljesen átépítik a jelenlegi 152 kilométeres vonalat,
  • kiépítenek az eddig is használt szakasz mellett egy második vágányt is,
  • 160 km/h-s működési sebességet biztosítanak,
  • 750 méter hosszú tehervonatok fogadására képes részlegeket alakítanak ki több állomáson,
  • a peronok magasságát a sínkorona felett plusz 55 centiméteresen alakítjják ki, hogy az akadálymentes közlekedést elősegítsék és
  • egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszert és elektronikus biztosítóberendezést szerelnek fel.

 

135 éves vasútvonalat újítanak fel

Budapest és Belgrád között a régi vasútvonalon jelenleg 8 óra a menetidő, az átalakítás után ez 3,5 órára fog csökkeni. A magyarországi szakaszon a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő érnek el a határra, az elővárosi utasok pedig Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is gyorsabb közlekedésre számíthatnak.

 

A vonal magyarországi szakasza (Wikipedia)

A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal 135 éves, az utolsó felújítása az 1960-as években történt. Eredetileg 100 km/h-s sebességű haladásra terveztk, de mára Soroksár és Kelebia között, csak 80 km/h-val tudnak közlekedni az amortizáció miatt a vonatok. Ezen felül 14 kilométeren további sebességkorlátozások is érvényben vannak.

Az beszerzési eljárás várhatóan egy évig tart majd, lezárulta után a tervezési-egyeztetési feladatok várhatóan 2 évet, a kivitelezési szakasz pedig mintegy három évet fog igénybe venni. A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás hazai szakaszáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben, Szucsouban kötött egyezményt.

(magyarepitok.hu)

Miért is lenne bűn vagy bocsánatkérésre okot adó esemény az ma Magyarországon, ha magyar kisgyermekek meglátogatják a magyar honvédeket munkavégzés közben?

Zsaluzatgyártó cég bővítette kapacitását Somogyban – Libsik, láttok itt stadiont?