Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Nagyon jó hír! Kigyógyult a koronavírusból Böjte Csaba, üzent is az olvasóknak (videó)

0 megjegyzések 2 megtekintés

Nemrégiben írtunk arról, hogy Böjte Csabával sem kivételezett a járvány, ezért kórházba is került. Ez idő alatt megjelent a ferences rendi szerzetes füveskönyve, most pedig már tünetmentesen el is hagyhatta a Szent László Kórházat, ahol kezelték. Ennek apropóján üzent is a követőknek.

 

 

A Facebookra feltöltött videóban elmondja, hogy hálával tartozik Istennek, és a kórház dolgozóinak. Kilépése után rögtön kezébe is vehette a Csender Leventével közösen szerkesztett könyvet, és arra a kérdésre, hogy miért füveskönyv, pedig a következőt mondta:

„Az orvosok is ilyen kis mennyiségben, kvantumokban adják a pirulát nap, mint nap (…), úgy gondolom, hogy

nemcsak a testünk tud megbetegedni, hanem a lelkünk is, és olyan keresztény értékeket próbáltunk megfogalmazni, amik számunkra nagyon fontosak”

– közölte, majd hozzátette:

„Én úgy gondolom, nekünk nemcsak védenünk kell a kereszténységet, hanem meg is kell ismerni.”

A koronavírus kapcsán a következőt mondta:

„A koronavírust szidjuk, meg is érdemli. De én nem vagyok benne biztos, hogy ha nem lett volna a vírus, ez a könyv a kezemben lenne. (…) Ez a vírus segített abban, hogy fókuszáljuk a dolgainkat a lényegre, elmélkedjünk. Így tudott megszületni ez a könyv, és biztos, hogy

a koronavírus sok ajtót-ablakot bezár, de nézzük meg, melyek azok az igazán lényeges, fontos ajtók-ablakok, amelyek meghatároznak bennünket…”

 

ÍME A VIDEÓ:

https://www.facebook.com/watch/?v=702922330333925

 

 

(bama.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.