Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

Na, ugye! – Másfélszeresére nőhet a legkisebb vállalkozások áfamentessége

a
0 komment 0 megtekintés

Másfélszeresére nőhet a legkisebb vállalkozások áfamentessége

 

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában – mondta Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában.

 

A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van.

Emlékeztetett: az idén a kormány megkétszerezte a legkisebb vállalkozások adókedvezményét azzal, hogy az eddigi havi félmillió forint helyett már egymillió forintos bevételnél is lehet a kisadózók tételes adója alapján adózni, emellett kétmillió forinttal, évi 8 millió forintra emelte az alanyi mentesség határát az áfában. A két intézkedéssel a kisvállalkozások összességében több mint 24 milliárd forint közterhet spórolnak meg az idén – emelte ki a tárcavezető.

„Itt azonban nem állunk meg, folytatjuk a könnyítéseket. Egységes, rendkívül egyszerű és a lehető legnagyobb megtakarítással járó adózást szeretnénk biztosítani a legkisebb vállalkozásoknak” – szögezte le Varga Mihály.

Jelezte: több mint 605 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget az, ha az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos felső határa 12 millió forintra nő. Az összeg megegyezik a kata bevételi határával, amellyel az unióban is példaértékű lehet a magyarországi kisvállalkozók minimális adó-adminisztrációja. Amennyiben ugyanis Brüsszel támogatja, a jövőben az évi 12 millió forintnál kisebb bevételt elérő vállalkozások mindössze évi egyetlen nyilatkozattal letudhatják bevallási, nyilvántartási kötelezettségüket.

Tekintettel arra, hogy Magyarország csatlakozási szerződésében az alanyi áfamentesség maximális értékhatárát 8,8 millió forintban rögzítették, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmet nyújtott be az Európai Bizottságnak.

Varga Mihály elmondta: a kabinet nem kér többet az Európai Bizottságtól, csak annyit, amennyi más országnak is jár. Engedélyezték a magasabb értékhatárt Luxemburgnak, Lettországnak, Szlovéniának, Romániának és Olaszországnak is – sorolta, hozzátéve, hogy akár már 2019. január 1-jétől életbe léphet az új szabályozás.

Ha Brüsszel hozzájárul a magyar kormány kéréséhez, akkor az 25 milliárd forintos megtakarítást eredményez a kisvállalkozóknak, és azt, hogy az érintettek egy évben egyszer, 10-15 perc alatt letudhatják az adóhatósággal szembeni elszámolási kötelezettségüket -mondta a nemzetgazdasági miniszter.

(MTI)

(kormany.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.