in

Mészáros Lőrinc budapesti szállodái megnyitják kapujukat az Ukrajnából menekülők számára – Eközben Bige László bezárja a gyárát, mert magasak az árak

A Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt. karitatív szervezetekkel együttműködve segítik a menekülteket.

Szálláshellyel, tartós élelmiszerrel, logisztikai eszközzel és fertőtlenítőszerekkel támogatja az ukrajnai háború elől menekülőket karitatív szervezeteken keresztül a Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt.  

A két cég szerdai, MTI–hez eljuttatott közös közleménye szerint az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan egyeztetnek a magyarországi karitatív szervezetekkel.

Az OPUS GLOBAL Nyrt.–hez tartozó Hunguest Hotels Zrt. az elkövetkező egy hónapra – mintegy 112 millió forintos felajánlása keretében – megnyitotta budapesti szállodáit a háborús menekültek előtt. A két hotelben egyelőre a következő egy hónapban 360 embert tudnak befogadni, akiknek a szállás mellett napi egyszeri meleg étkezést is biztosítanak ingyenesen – írták, tudatva: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül péntek óta 116 menekültet helyeztek el. Kiemelték: a menekültek befogadásáért sem a Hunguest Hotels Zrt., sem a tulajdonos OPUS GLOBAL Nyrt. nem vesz igénybe állami kompenzációt, sem más szervezetektől ellentételezést.

A Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt. leányvállalatai a Magyar Vöröskereszten keresztül élelmiszereket és fertőtlenítőszert is juttatnak a menekülteknek.

A vállalatcsoport saját termékekből álló adományában megtalálható ásványvíz, üdítő, hús szárazáru, méz és fertőtlenítőszer, amelyeket a Gallicoop Zrt., a Vivienvíz Kft., a KALL Ingredients Kft. bocsát rendelkezésre. Mindemellett az OPUS-TIGÁZ Zrt. a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kérésére egy 2 tonna teherbírású targoncát bocsát a szervezet rendelkezésére logisztikai kapacitásuk növeléséért – ismertették.

Emlékeztettek, hogy a Mészáros Csoport és az OPUS Csoport Magyarország vezető ipari, termelő és szolgáltató cégcsoportjaiként a társadalmi felelősségvállalás jegyében eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a rászorulók megsegítésére: tavaly a karitatív célokra fordított támogatások meghaladták az 1,4 milliárd, az elmúlt öt évben pedig az 5,1 milliárd forintot.

A Mészáros Csoport humanitárius katasztrófák esetén is segített a bajbajutottakon: tavaly januárban több mint 46 tonnányi élelmiszert juttatott a horvátországi földrengés károsultjainak, valamint magyarországi nagyvállalkozók összefogásával 120 teljesen felszerelt, bútorozott lakókonténerrel segítette az otthontalanná válókat – olvasható a közleményben.

(MTI)

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

      Érzéketlen svédek: nem fogadnak be egyetlen ukrán menekültet sem! Bezzeg, ha illegálisak

      Kicsinyes politikai bosszú – Bige László vörösbáró cége leállítja az ammóniatermelést a gázárak növekedésére hivatkozva