in ,

Márki-Zayék adót csaltak??? – Elkerülhette az adózást Márki-Zay cége

Az otthonszüléssel foglalkozó vállalkozás valószínűsíthető árbevételének fele nyomtalanul eltűnt

A hódmezővásárhelyi polgármester családi cége sokszor „elfelejt” számlát adni a szülések után, ezzel pedig elkerüli az adózást.

Márki-Zay Péter és felesége otthonszüléseket lebonyolító cégének pénzügyei nem stimmelnek, a beszámoló nem a valós adatokat tartalmazza, mégpedig azért, hogy a bevétel nagy részét elrejtse – írja az Origo helyi információkra hivatkozva.

A lap szerint a polgármester családjának célja vélhetően az, hogy csökkentsék az adóalapjukat, vagyis kevesebb adót kelljen befizetniük az éves árbevétel után.

A Te Szülésed Kft. korábban még elérhető honlapjáról, amit azóta töröltek, kiderült, hogy a bábaszolgáltatás 2016. május 1-től fix áras volt: 180.000 Ft/szülés.

markizaycegadatok

Forrás: Origo

A honlapról korábban elérhető adatokból kiderült, hogy 2016-ban 60 szülést vezetett le, az akkor még Márki-Zay Péter ügyvezetése alatt működő cég. Amennyiben mindegyiket 180.000 Ft-ért végezték el, akkor 10.800.000 Ft volt az árbevételük a 2016-os évben.

Az elérhető cégadatok szerint csak 5.564.000 Ft árbevételt tüntettek fel a 2016-os évre vonatkozó beszámolójukban. Azaz a tevékenységük következtében keletkezett árbevétel közel fele, egészen pontosan 5.236.000 Ft nem látszik a cég pénzügyi adatai között – számol be róla a portál.

Az eltérés talán magyarázható lenne azzal, hogy ez a díjszabás csak májusban lépett életbe, a korábbi ár ennél kisebb lehetett, de a kétszeres különbséget ez sem magyarázza. 2017-ben pedig már egész évben ez volt az árazás, és az arányok a valóság és a beszámoló adatai között akkor sem változnak. A már törölt honlapon az az információ szerepelt, hogy 68 szülést vezetett le ebben az évben a cég, így a 180.000 Ft-os fix áron számítva 12.240.000 Ft-os árbevétel jönne ki. Ehhez képest a cégjegyzékben elérhető árbevételük 6.501.000 Ft, vagyis ismét közel a fele eltűnt az elvileg 68 szülésből összejött árbevételnek, egészen pontosan 5.739.000 Ft.

makizaycege2

Botrány: hová tűnt az árbevétel fele? /Forrás: Origo

Gyanítható, hogy elvégzett szolgáltatások egy része után nem adtak számlát, így nem is számolták el azokat. 

Az ügyben kifejezetten kínos és botrányos a hódmezővásárhelyi polgármester számára szakmai szemmel nézve is, hogy a Te Szülésed Kft.-ben Márki-Zay Péter volt az ügyvezető és a tulajdonos is az alapítástól, azaz 2011 decemberétől egészen 2017 decemberéig. Azaz a fenti időszakban végig a későbbi polgármester volt a felelős a cég működéséért, így a pénzügyi beszámolóért is. 

Puzsér nekirongyolt az ellenzéknek – Szerinte először az ellenzéket kell leváltani

Durva ellenzéki botrány! – Csaltak a baloldali előválasztáson, ezrek nevében szavaztak ismeretlenek