in ,

Puzsér nekirongyolt az ellenzéknek – Szerinte először az ellenzéket kell leváltani

Érdekesre sikeredett az LMP és a Jobbik közös pécsi kampányrendezvénye

Érdekesre sikeredett az LMP és a Jobbik közös pécsi kampányrendezvénye. Az eseményt az LMP „független” főpolgármester-jelöltje árnyékolta be. Ugyanis Puzsér Róbert szerint az „összefogás” első lépéseként le kell cserélni a teljes ellenzéket.

 

 

Puzsér Róbert, az LMP által támogatott „független” főpolgármester-jelölt keményen nekiment az ellenzéki pártoknak, mégpedig úgy, hogy mondókájának tartalma az őt futtató LMP-t sem kímélte.

Amikor az ellenzék hisztérikus őrjöngőversenybe kezdett az MTVA folyosóján való fetrengéssel, akkor azzal egy atombomba erejével rombolta le a kormányzóképességének még a látszatát is”

– mondta az LMP főpolgármester-jelöltje az ellenzék totálisan eredménytelen működésére utalva.

A Pécsen az LMP és Jobbik közötti együttműködés jegyében a 21. századi kihívások – 21. századi válaszok címmel meghirdetett politikai fórumon azonban nem állt meg itt a kritikával Puzsér, hiszen a ballib választási győzelem feltételeként az ellenzék teljes cseréjét nevezte meg:

Ez egy olyan rossz hír, amit az ellenzéki érzelmű magyarok nem akarnak hallani. Jelenleg az ellenzék súlypontja továbbra is Gyurcsány Ferencen belül van, ezért ha a kormányt a mostani ellenzék le is váltja, az elmúlt 30 év rendszerét nem fogja, Orbán Viktor újra visszatér, de nem kétharmaddal, hanem négyötöddel.”

Az ellenzéki összeborulás jegyében megrendezett pécsi rendezvényen elhangzott, ellenzékváltást követelő Puzsér-nyilatkozat megszületése minden bizonnyal nem független attól, hogy totális kudarc lett a ballib ellenzéki előválasztási parasztvakítás első köre, amelynek a folytatásában így már nem akar részt venni az LMP jelöltje.

Lehet, hogy a kamunak számító előválasztás első fordulójának eredménye alapján már Puzsérnak is leesett, hogy nem érdemes részt vennie ebben a bohóckodásban?

(forrás: Vincze Viktor Attila, 888.hu)

Bréking – Jövő hétfőn Budapestre érkezik Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter

Márki-Zayék adót csaltak??? – Elkerülhette az adózást Márki-Zay cége