Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett azon az értekezleten, amit a Migrációs Munkacsoport keretében tartanak – közölte az M1 Híradóval Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

5 óra 20 perckor Röszke 2 közúti határátkelőhelynek először a bal- majd a jobbszárnyán próbáltak meg erőszakosan, csoportosan próbáltak meg bejutni illegális migránsok az ország területére – ismertette Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója.
A rendőrök az első betörési kísérletet sikeresen megakadályozták.
5 óra 30 perckor mintegy 60-70 fős illegális migránscsoport kísérelt meg bejutni Magyarország területére.
A felszólításokra nem reagáltak.
Egy biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le, amire megtorpantak és a többségük visszafordult Szerbia irányába.
Néhányan szétszóródtak a határ területén, ennek érdekében a csongrádi rendőrök oldal és mélységi zárást hajtott végre, ami jelenleg is tart, tehát – mint azt papp Károly elmondta – innen senki sem juthat ki.
Az altábornagy közölte továbbá, hogy Csongrád és Bács-Kiskun megyében hat helyszínen 71 fő kísérelt meg bejutni Magyarország területére.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerb-magyar határ nagyon komoly nyomás alatt áll,
több mint 3400-an próbáltak meg januárban bejutni az országba illegálisan.
Elmondta, folyamatosan gyűlnek a migránscsoportok, akik erre kísérletet tesznek
Az éjszaka történt esemény egy kirívó, erőszakos, csoportos áttörési kísérlet volt, amelyet fiatal férfiak hajtottak végre, szemmel látható szervezettséggel, egy emblematikus helyszínen
– utalt a 2015. évi röszkei csatára a politikus.
Pintér Sándor emlékeztetett, múlt hét hétfőn egy határszemlét tartott. A belügyminiszter közlése szerint olyan információik vannak, hogy több helyen megkísérlik Magyarországra a törvénytelen behatolást.
A szemle során megállapítottuk, hogy felkészült a rendőrség egy ilyen kísérlet megakadályozására és a ténynek azt bizonyítják, hogy senki nem tud Magyarország területére észrevétlenül, akár egyenként, akár nagy csoportokban átjutni
– emelte ki a tárcavezető.
Hozzátette,
a rendőrök bizonyították felkészültségüket és erre lehet alapozni Magyarország biztonságát.
(hirtv.hu)
Oszd meg másokkal is!