Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója pénteken az M1 reggeli műsorában elmondta, a budapesti gyógyfürdőkbe látogató vendégek száma 1 millióval emelkedett 2010-hez képest, ehhez hozzájárult Budapest turizmusának folyamatos növekedése, valamint a fürdőkben végrehajtott fejlesztések is.
A gyógyfürdőkbe a vendégek egy része belföldről érkezik, a történelmi nagy műemlékfürdőkbe, mint például a Gellért fürdőben és Széchenyi fürdőben a napi jegyet vásárlók 90 százaléka azonban külföldi”
– fogalmazott.
Czinege Szilvia a jövőbeni fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, idén nyáron adják át a Csillaghegyi fürdő új fürdőegységét, valamint megkezdték a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő felújítását is.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel az úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont. Véleménye szerint ezért is olyan népszerű úti cél az utóbbi időben Magyarország.
Az adatok bebizonyították, hogy Magyarországon a turisták 2017-ben novemberig annyi vendégéjszakát töltöttek el, mint 2016-ban összesen, és a tavalyi egész éves szám valószínűleg megközelítette, illetve elérte a 30 millió vendégéjszakát, ami majdnem 50 százalékos emelkedés 2010-hez képest.
(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)