Támogatás
vasárnap, október 13, 2024
Támogatás
Támogatás

Elegük van – Áll a bál Németországban a nagykoalíció miatt

a
0 komment 0 megtekintés

Áll a bál Németországban a nagykoalíció miatt

.

Kőkeményen nekimentek – mind a CDU-n, mind pedig az SPD-n belül – Angela Merkelnek és Martin Schulznak.

Mióta kiderült, hogy Németországban ismét nagykoalíció lesz, a Merkel-Schulz-tandemre össztűz zúdult, leginkább a kormány szerkezeti és személyi ügyei kapcsán.

A CDU-n belül a minisztériumok elosztása váltott ki heves reakciót. A legfontosabb tárcák közül Merkeléknek csak a gazdasági minisztérium jutott, a szocdemek viszont három kiemelt jelentőségű tárcát is bezsebeltek – annak ellenére, hogy a tavaly szeptemberi voksoláson csúnyán leszerepeltek. A szocdemeké lesz tehát a pénzügyminisztérium, a külügy, a munkaügyi és a szociális ügyekért felelős tárca.

Ezt az aránytalanságot taglalja a Handelsblatt című üzleti lap számítása is, amely szerint az SPD-s vezetésű minisztériumok a 2021 őszéig tartó törvényhozási ciklus egészét tekintve 683,2 milliárd euró (nagyjából 210 ezer milliárd forint) felett rendelkeznek, a CDU-s tárcákra pedig alig feleannyi, 358,3 milliárd euró jut.

Merkel közvetlen emberei eddig nem álltak bele nyilvánosan a pártelnökbe, de több, a párthoz köthető politikus is megszólalt a nagykoalíció bejelentése óta.

Aki kiengedi a kezéből a pénzügyek, a külügy, a munkaügy és a szociális ügyek ellenőrzését, az döntő fontosságú területeken adja fel a folyamatok alakításának igényét”

– mondta Carsten Linnemann, a német gazdaság gerincét adó közepes méretű vállalatok érdekeinek képviseletére szerveződött tagozat (CDU – MIT) 40 éves vezetője. Szerinte a koalíciós szerződés a „vég kezdete” lehet, a CDU néppárti jellegének elveszítéséhez vezethet. Ebben a helyzetben a CDU és CSU közös Bundestag-frakciójának „öntudatosan és a kormányzástól függetlenül” kell fellépnie.

A legélesebb nyilvános bírálatot a CDU egy befolyásos, de a napi politikából csaknem tíz éve visszavonult politikusa, Friedrich Merz fogalmazta meg. A CDU/CSU-frakció egykori vezetője a Bild című lapnak azt mondta, hogy az „önfeladással” lenne egyenlő, ha a CDU beletörődne a tárcák elosztásával járó „megaláztatásba”.

Bild összeállítása alapján név nélkül sokan még keményebb szavakkal bírálják a pártvezetést, egy államtitkár szerint például a koalíciós megállapodás azt jelenti, hogy

a szocik magukkal rántanak minket a szakadékba.”

A lap helyzetértékelése szerint a CDU a legmélyebb válságba zuhant, amióta Angela Merkel 2000-ben átvette a párt irányítását.

Bár az SPD-n belül odavannak Martin Schulzért azért, mert a választási leégés ellenére kiharcolta a nagykoalíciót, sőt három kulcsfontosságú minisztériumot is bevásárolt a pártnak. Az viszont széles körben visszatetszést keltett, hogy Schulz bejelentette, ő fogja vinni a külügyet. Igaz, azóta már vissza is táncolt az érettségizetlen politikus, mondván: pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi. A szocdemek többsége ugyanis Sigmar Gabrielt, Németország legkedveltebb szocdem politikusát szeretnék a külügyi tárca élére.

Nagykoalíció azonban csak akkor lesz, ha az SPD többsége február 20-án elfogadja a szerdán bejelentett paktumot.

Ám nagyon úgy tűnik, hogy van egy belső ellenzék is az SPD-n belül. A paktum elfogadása ellen országos kampánnyal küzdő SPD-s ifjúsági szervezet, a Jusos vezetője, Kevin Kühnert ugyanis azt mondta:

A nagykoalíció megakadályozása fontosabb, mint Schulz pályafutásának alakulása.

Azért van egy nagy szerencséje Németországnak, a CSU ugyanis többek között megkapta a belügyi tárcát.

Bayernkurier kommentárja szerint így a CSU fennhatósága alá kerül számos terület, mint például a közbiztonság és a terrorizmus elleni védekezés, a migráció, az integráció, a szülőfölddel kapcsolatos ügyek, a lakásépítés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a digitalizáció, valamint – a nemzetközi fejlesztési együttműködést irányító tárca révén – a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelem.

 (forrás: Nagy Gábor, 888.hu)
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.