in

Libsik által elhallgatott hírek: Töretlenül emelkedik hazánkban a házasságkötések száma

Az egybekelő párok egyre gyakrabban gyermekeik körében mondják ki a boldogító igent

Töretlenül emelkedik hazánkban a házasságkötések száma

 

Az elmúlt hat esztendőben csaknem másfélszeresére emelkedett a házasságkötések száma, az elváltak közül viszont a korábbinál kevesebben döntöttek ismét úgy, hogy hivatalossá teszik kapcsolatukat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokból.

 

Csaknem 52 ezerre emelkedett a házasságkötések száma 2016-ban a 2010-ben regisztrált 35 ezerről. Hasonló jelenség utoljára a második világháború után fordult elő, amikor a világégés idején elhalasztott esketéseket pótolták be a párok – állapította meg átfogó elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Adataik szerint a házasságkötések számának az 1970-es évek közepétől tartó jelentős csökkenése 2010-ben érte el mélypontját, annak ellenére, hogy eközben a házasságkötésre potenciá­lisan alkalmas párok száma jelentősen nőtt.

A negatív tendencia annak tükrében különösen döbbenetes, hogy a hajadonok száma 1975 és 2010 között több mint másfélszeresére, 705 ezerről 1,2 millióra emelkedett, csakúgy, mint a nőtlen férfiaké, akiknek száma az elmúlt 41 évben 961 ezerről 1,6 millióra nőtt. A házasságkötések csökkenését a KSH azzal indokolja, hogy a házasulandók életkora későbbre tolódott.

Érdekes tendencia, hogy míg az 1970–80-as években a nők 20 és 21 éves koruk között kötöttek első házasságot, a férfiak pedig 24 és 25 évesen, addig 1991 és 2016 között már több mint nyolc évvel emelkedett az átlagos életkora a nőknek és férfiaknak első házasságkötésükkor. Az elhalasztott házasságokat ugyanakkor későbbi életkorban pótolják a párok, a szakemberek szerint részben ezzel magyarázható, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett a házasságkötések száma.

A KSH felmérése azt is megállapította, hogy az elmúlt hat évben valamennyi életkorban jelentősen nőtt a házasságkötések száma, de az átlagosnál nagyobb mértékben – több mint másfélszeresére – a harmincas éveik elején járó nők és férfiak döntöttek úgy, hogy hivatalosan is megerősítik kapcsolatukat. Az újra házasulók száma – a nők és a férfiak körében egyaránt – csökkent. Nem történt ugyanakkor változás a nők és férfiak házasságkötési gyakoriságának életkor szerinti profiljában, a menyasszonyok átlagosan 2,8 évvel fiatalabb életkorban mondják ki a boldogító igent, mint a vőlegények.

A házasulandó felek iskolai végzettségét felmérve a hivatal kimutatta, hogy csökkent a felsőfokú diplomával rendelkezők részaránya az összes frigyre lépő pár között, az ennél alacsonyabb iskolázottságúak száma pedig valamennyi, a tanulmányok szintjét taglaló kategóriában nőtt. Az elemzés arra is kitér, hogy az első házasságkötés időzítését lényegesen befolyásolhatja a felek képzettségi szintje.

Adataik alapján a fiatalok tovább tanulnak, előbb munkát vállalnak, egzisztenciát teremtenek, és csak ezt követően szánják rá magukat a családalapításra, ezért iskolai végzettség szerint különbözik az először házasságra lépők átlagos életkora. A KSH megállapította, hogy 2010-től hat esztendőn át csaknem kétszeresére emelkedett az egygyermekes, és több mint két és félszeresére nőtt a kettő, a három vagy ennél több gyermekkel rendelkező és házasodni szándékozó párok aránya.
(magyaridok.hu)

Geert Wilders: Magyarország az ellenállás élén a bevándorlóországokkal szemben

ANNYIRA LEBUKTAK! – Új plakátmutyira derült fény a Jobbik és Simicska között